Légy boldog a ráncaiddal

Van úgy, hogy az ember megöregszik. Mennyit halljuk az idősektől, hogy nem jó megöregedni. Az embernek olyankor már fáj mindene és bizony nem is marad szép, sima a bőre a nyugdíj szezonig.

Elfogadni és beletörődni két különböző dolog. Lehet valakinek boldog és kiegyensúlyozott az öregsége, ha meg van elégedve magával, a külsejével. Ez az elfogadás.

Beletörődni nem feltétlenül muszáj. Ha valaki nagyon elégedetlen a külsejével, megereszkedtek a mellei, hamar elkezdett ráncosodni az arca és van pénze, én amondó vagyok, hogy egy korszerű, nem túl nagy beavatkozást megtehet önmagáért, mert a lényeg úgyis az, hogyan érzi magát a bőrében.

ráncos1

Pedig alapvetően mindig ellene voltam bármilyen olyan műtétnek, amit nem muszáj végrehajtani. Hiszen, minek feküdjön kés alá az ember és viselje a következményeket, mint a fájdalmat, ha nem az életéről van szó?

Ma már elfogadóbb vagyok, a hangsúly a lelki egyensúlyon van. Nagyon sokféle eszközzel, technikával csábítgatnak a kozmetikai szalonok és a plasztikai sebészek is. Érdemes jól körülnézni a piacon, átgondoltan kiválasztani, melyik kezelés a legmegfelelőbb a saját bőrünknek, javallott kikérni több véleményt a bőrgyógyásztól kezdve a plasztikai sebészen át a kozmetikusunkig.

Ha egybehangzóan ugyanazt az eljárást javasolják, akkor fussunk neki, de ne menjünk bele bármibe, pláne ne fiatalon, 30-40 évesen. Addig is elegek a mai, korszerű krémek és olajok.

Gondolom, nem mondok újat a botox kifejezéssel. Sokan használják ezt az ugyan nem túl fájdalmas és veszélyes tűszúrást, mégis egyre többen mondják, hogy soha többet, vagy egyenesen ki sem próbálják, hiszen észrevehető a használók arcán a mimika eltűnése, annyira sima lesz az arcbőr.

plasztikai7

Ez nem jó, az arc attól emberi és természetes, hogy mozogni tud, érzéseket közvetít, ha ez eltűnik, nem leszünk mások, mint élő bábuk egyen arccal.

A bőr majdnem ugyanúgy táplálkozik, mint a belek. Szüksége van vitaminokra, különféle táplálékokra ahhoz, hogy egészségesen nézzen ki, ne is legyen zsíros hatású és ne száradjon ki.

Kihagyhatatlan a napi zöldség és gyümölcsfogyasztás, hiszen ezek szükségesek a megfelelő anyagcseréhez. Ha nem alkalmazzuk a természetes módszereket, hiába minden művi beavatkozás, ideig-óráig elégedettek leszünk bőrünkkel, de aztán minden visszaáll a régi kerékvágásba, vagy akár egy jóval rosszabb minőségű bőrszerkezet tulajdonosai lehetünk.

Forrás: