Koronavírus – Egészséges szív D-vitamin fogyasztásával

Segíthet a járvány idején

A tüdők mellett az új koronavírus a szívünket is érintheti. Segíthetünk magunkon, ha megfelelő mennyiségű D-vitamin jut szervezetünkbe és helyes szokásokat követünk. Milyen ételeket érdemes enni a szív egészsége érdekében?

Mint az már ismert, a koronavírus elsősorban a tüdőket támadja meg, ám a szívre is hatással lehet. Egy új kutatás szerint a D-vitamin sokat segíthet, ha szívünket egészségesen szeretnénk tartani.

Nem újdonság az sem, hogy a Covid-19 koronavírus főként az idősebbeknek okoz gondot, illetve azoknak az embereknek, akik bizonyos egészségügyi problémákkal élnek – így magas vérnyomással, cukorbetegséggel, szívproblémákkal, s nagyobb az esélyük arra, hogy elkapják a vírust. Ők nagyobb valószínűséggel szenvednek a fertőzés súlyos tüneteitől, halálozási arányuk pedig 2-3-szor magasabb, mint az általános népességé.

Fotó: 123rf.com

“S bár a koronavírus elsősorban a tüdőket érinti, a szívre is hatása lehet” – jelentette ki dr. Ashok Seth, az Újdelhi-i Fortis Escorts Szív Intézet elnöke. Hozzátette: a vírus az artériák gyulladását idézheti elő, mely elzáródáshoz vezethet az artériák belsejében, s következésképpen szívrohamot okoz.

Ez a vírusos fertőzés súlyosbíthatja azon emberek állapotát is, akik a szívbetegség „előszobájában” vannak. Mivel a szívbetegséggel élők hajlamosabbak a fertőzésre, javasolt, hogy most kerüljék a rutin ellenőrzések elvégeztetését is a kórházakban. Fontos, hogy tovább szedjék felírt gyógyszereiket és tartsák be az orvosok tanácsait, amellett, hogy a koronavírus kapcsán is betartják a szabályokat. Mindenki gondoskodhat szíve egészségéről azzal is, hogy távoltartja magát más emberektől – tehát karanténban marad.

A D-vitamin fontossága

Tehetünk azonban még valamit a szívünkért koronavírus idején (is). Először is fogyasszunk D-vitaminban gazdag ételeket! A D-vitamin védelmet nyújt a szívvel összefüggő problémák ellen, különösen férfiaknál – mutatta ki egy tanulmány, melyet a Journal of Human Nutrition and Dietetics közölt.

Az élelmiszerek, melyek D-vitaminban gazdagok, elsősorban a lazac, tojás sárgája, gomba, D-vitaminnal dúsított ételek, tehéntej, szójatej, zabpehely és zabliszt.

Fotó: 123rf.com

Mit tehetünk még, hogy védjük magunkat a koronavírus idején?

-Szokjunk le a dohányzásról

Ha már tervben is volt, ez tökéletes alkalom rá. A dohányzás abbahagyása védi a szívet. Ismert, hogy a cigarettázás növeli a szívverést, szűkíti az artériákat, szabálytalan szívritmust okozhat, s ezek mind nehezítik a szív munkáját. Tanulmányok szerint a dohányzás növeli a vérnyomást, ami pedig emeli a stroke esélyét. A dohányzás köthető a rákhoz, a tüdőbetegséghez, a korai menopauzához, a terméketlenséghez és a terhességi komplikációkhoz.

-Legyünk fizikailag aktívak

Felnőttként legalább 30 perc testmozgásra van szükségünk a hét minimum 5 napján – de legjobb, ha mindegyiken mozgunk. Már egy 30 perces séta is előnyökkel járhat! Ha a kijárási tilalom ezt nem engedélyezné, az otthon végzett aerobik, nyújtó gyakorlatok vagy labdajáték a gyerekekkel ugyancsak hasznos lehet. Csökkentsük le az ülés idejét a nap folyamán, maradjunk aktívak a koronavírus idején is!

-Kezeljük a vér koleszterinszintjét

A koleszterin zsíros anyag, melyet a vér szállít – s ha nagy mennyiségben van jelen a szervezetben, növelheti a szívbetegség kockázatát. A telített és transz-zsírok bevitelének korlátozása fontos lépés a vér koleszterinszintjének csökkentésében.

-Érjünk el és tartsunk fenn egészséges súlyt

Az elhízás növeli a szív- és érrendszeri betegségek, különösen a szívelégtelenség és a szívkoszorúér betegség kialakulásának kockázatát. Ezért az egészséges testsúly igen fontos – a szív egészsége fenntartható, a szívproblémák jelentkezése megelőzhető általa.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.