Koronavírus – Az Egyesült Államokban az influenzás betegekre is kiterjesztik a vírustesztet

Az Egyesült Államokban az influenzás tünetekkel ápolt betegekre is kiterjesztik a koronavírus-tesztet – jelentette be pénteken az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).

Nancy Messonnier, a CDC légúti megbetegedésekkel foglalkozó részlegének vezetője sajtótájékoztatóján közölte: a központ egyelőre öt közegészségügyi laboratóriumot kért fel a koronavírus-tesztek elvégzésére. Mint fogalmazott: az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult tüdőgyulladás tünetei hasonlóak az influenzáéhoz.

A megkeresett laboratóriumok New Yorkban, Chicagóban, Seattle-ben, San Franciscóban és Los Angelesben vannak. Messonnier azonban kifejtette, hogy “ez csak a kezdet”. Az elkövetkező hetekben országszerte több helyen kezdődik meg az influenzások tesztelése.

A CDC részlegvezetője felhívta a figyelmet: még ha a tesz negatív is, ez nem jelenti azt, hogy az illető nem fertőződött, hiszen a koronavírusos fertőzés lappangási ideje eléggé hosszú. e Egyúttal tájékoztatott arról is, hogy az Egyesült Államokban jelenleg a télen “szokásos” influenzajárvány van, kivált megnőtt az N1H1 influenzavírussal fertőzöttek lélekszáma.

Fotó: 123rf.com

Az Egyesült Államokban jelenleg 15 koronavírusos beteget kezelnek, és több mint 600, Kínából visszatért amerikai van még karanténban.

Az amerikai külügyminisztérium jelezte, hogy Washington készen áll Észak-Korea megsegítésére a koronavírus elleni küzdelemben. Ez a segítség a gyakorlatban azt jelenti, hogy az amerikai kormányzat átmeneti időre feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat annak elősegítése érdekében, hogy a nemzetközi segélyszervezetek eljuttathassák a konkrét segítséget az ázsiai országba. A külügyi közleményt Morgan Ortagus szóvivő azt követően adta ki, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) a Phenjan elleni szankciók átmeneti, de azonnali feloldására szólította fel az amerikai kormányzatot.

Forrás: https://napidoktor.hu/index