Komoly betegségek az inkontinencia hátterében

Magyarországon több mint 600 ezren küzdenek vizelettartási problémával, vagy más néven inkontinenciával. Ez megközelíti a magyar cukorbetegek vagy szénanáthások arányát, erről a témáról mégis sokkal kevesebbet beszélünk.

Ráadásul az esetek közel 47%-ban az inkontinencia mögött komoly betegségek állnak. Az érintettek számára ezért életbe vágó, hogy kezelő orvosuk utánajárjon, mi okozza az inkontinencia tüneteit.

Amennyiben az inkontinenciát időben észreveszik, úgy sor kerülhet a mögötte rejlő súlyos betegség feltérképezésére is, így az inkontinencia fontos szentinel állapot lehet. Az alábbi diagramm szemlélteti, hogy, mely esetekben fordul elő főként az inkontinencia.

Az inkontinencia akaratlan vizelet- vagy székletürítéssel járó, megfelelő kezelés nélkül általában tartós és folyamatosan romló állapot. Világszerte hozzávetőleg 400 millió embert, Magyarországon pedig 600 ezer honfitársunkat érintheti. A szám nagyságrendileg a magyar cukorbetegek vagy szénanáthások arányával tart lépést. Inkontinenciában nagyobb részt (kb. 80%) a hölgyek szenvednek, részben a várandósság okozta élettani jelenségekhez köthetően, részben pedig 45 éves kor felett alakulhatnak ki ilyen tünetek. Jellegzetes, hogy erről a népbetegségről – hibás egészség kulturális beidegződések miatt – alig esik szó, noha nagyjából minden harmadik kismama hosszabb-rövidebb ideig, biztosan találkozik ezzel a problémával.

A bél- vagy hólyagbetegségekkel járó tünetek a mai napig tabu tárgyát képezik az érintett betegek számára is, így aztán az eleve elhallgatott, leplezett problémára nagyon gyakran csak nagy sokára derül fény, sok a megkésett diagnózis és az elszalasztott rehabilitációs lehetőség. Felmérések szerint az érintettek alig fele mer erről a problémáról orvosának vagy a szakápolójának egyáltalán beszámolni, és ők sem időben teszik meg ezt.

Az érintettek túlnyomó többsége ellátatlan. Ennek csak részben oka a tabu jelenség miatti kommunikáció hiány – a beteg szégyenében magától nem mondja, az orvos tapintatból nem kérdez rá. A dolog másik összetevője, maga az elemi egészséginformáció hiánya – az érintettek egyszerűen nem tudják, hogy létezik innen visszaút, van tartós megoldás a panaszaira.

Fontos, hogy ne törődjenek bele a legkisebb vizeletszivárgásba se, mielőbb kérjenek orvosi segítséget a problémáikra! Nemcsak a stigmatizáció megelőzéséről van szó, hanem arról is, hogy a még a legbanálisabbnak látszó inkontinencia tünet is lehet komoly háttérbetegségek első jele, amiket szintén ki lehet, és ki kell védeni!

Átmeneti vizelet inkontinenciát akár az étkezési szokások vagy bizonyos gyógyszerek is előidézhetnek, a tartós vizelettartási nehézség hátterében azonban legtöbbször szervi eltérések állnak.

  • Túlsúly. Az elhízás növeli a hólyagra és a hólyagot alátámasztó valamint felfüggesztő izomzatra nehezedő nyomást. Ez tüsszentéskor, köhögéskor vizeletelcseppenéshez vezethet.
  • Dohányzás. A dohányzás mellett fennálló krónikus köhögés inkontinenciát okozhat, illetve fokozhat. Az állandó köhögés növeli a hólyagzáróizomra nehezedő nyomást stresszinkontinenciát eredményezve. A dohányzás útján a szervezetbe kerülő irritáló anyagok mindezek mellett késztetéses inkontinenciához is vezethetnek.
  • Terhesség, többszöri szülés. A terhességben megjelenő hormonális változások, a testtömeg és a méh tömegének növekedése mind hozzájárulhatnak stresszinkontinencia kialakulásához. Mindezeken túl a hüvelyi szülés tovább gyengítheti a medencefenék izmait és így a záróizomzatot is. A szülés során károsodhatnak a hólyag és a hólyagot tartó medencefenék idegei, a hólyag süllyedését és a hüvely irányában történő előboltosulását okozva. Az emiatt kialakuló inkontinencia gyakran a szülést követően néhány évvel alakul ki

  • Prosztata megbetegedések:

o Prosztatagyulladás (prostatitis). Férfiakban a hólyag alatt a húgycsövet körkörösen körülvevő, szelídgesztenyéhez hasonló alakú mirigy – a prosztata – gyulladása időnként vizelettartási nehézséget okoz. A gyulladás eredményeként a prosztata megduzzad és beszűkíti a húgycsövet, ezáltal vizeletelfolyási nehézséget eredményez, melynek következtében gyakori és fokozott vizelési inger jelentkezhet.

o A prosztata megnagyobbodása. Idősebb férfiakban vizelet inkontinencia a prosztata megnagyobbodásának (benignus prosztata hiperplázia – BPH) talaján is kialakulhat. A húgycsövet körbefogó mirigy megduzzadása szűkíti a húgycsövet, ami túlfolyásos vagy késztetéses inkontinenciát okozhat.

o Prosztatarák. Férfiakban stressz vagy késztetéses inkontinencia prosztatarák miatt is kialakulhat.

  • Egyéb megbetegedések:

o Cukorbetegség esetén az inkontinencia a nem megfelelően kezelt-, vagy régóta fennálló cukorbetegség szövődményeire utalhat.

o Neurológiai betegségek. Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, stroke, agydaganat vagy különböző gerincvelői rendellenességek mind zavarhatják a hólyag működésének idegrendszeri szabályozását, ami szinténvizelet inkontinenciát okozhat.

o Visszatérő húgyúti infekciók, krónikus hólyaggyulladás (interstitialis cystitis). Nők körében gyakoribb, a hólyag falának krónikus gyulladásával járó betegség. Bizonyos esetekben vizelet inkontinenciát eredményezhet, illetve fájdalmas és gyakori vizelési inger alakulhat ki. Oka nem teljesen tisztázott, nőkben gyakoribb.

  • Korral járó változások. Időskorban csökken a hólyag vizelettároló kapacitása, ezen túlmenően a vizeletürítési inger jelentkezése után kevesebb ideig lehet visszatartani a vizeletet. A vizelet lassabban ürül ki, a hólyagban visszamaradt úgynevezett reziduális vizelet mennyiség pedig nő, ami késztetéses inkontinenciát eredményez. A késztetéses inkontinencia kialakulása gyakoribb érbetegségek esetén, ezért a dohányzás elhagyása, a magas vérnyomás kezelése hozzájárulhat a késztetéses inkontinencia mérsékléséhez. Nőkben a kor előrehaladtával a húgycső rövidebb lesz, a húgyutak falát borító nyálkahártya is vékonyodik a hormonális változások (az ösztrogén-szint csökkenése) miatt. Az ösztrogén-szint csökkenésével csökken a hólyagnyak rugalmassága is, ezáltal a vizelet-visszatartó képesség romlik. Ezek a tényezők együttesen hajlamosítanak vizelet inkontinencia kialakulására, azonban általában további hajalmosító tényezők megjelenése is szükséges.

Inkontinencia: már az első tüneteknél orvoshoz kell fordulni

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.