Kitörli az immunrendszer emlékezetének egy részét a kanyaró vírusa

A kanyaró vírusa kitörli az immunrendszer emlékezetének egy részét, a fertőzésen átesett személyek ezért válnak újra fogékonnyá olyan betegségekre, amelyekkel szemben pedig szervezetük már felvértezte magát – állapította meg két, egyidejűleg publikált kutatás.

 

Az egyik nemzetközi kutatás, amelyet a Science című tudományos folyóirat csütörtökön megjelent számában ismertettek, kimutatta, hogy a kanyaró a fertőzésekkel szemben védelmet nyújtó antitestek 11-73 százalékát tünteti el. Ezt 77 beoltatlan hollandiai gyermek antitestjeinek elemzésével állapították meg egy, a közösségükön végigsöprő kanyarójárvány után. A védőoltáson átesett gyerekek antitestjei stabilak maradtak.

Az „immunológiai amnézia” azt jelenti, hogy a szervezet immunrendszere nem ismeri fel azokat a kórokozókat, amelyekkel korábban már találkozott, ezért nem tudja megakadályozni az újrafertőződést olyan vírusokkal és baktériumokkal, amelyek ellen pedig már védve volt.

Fotó: 123rf.com

A törölt immunemlékezetű személyek védtelenné válhatnak olyan betegségekkel szemben, mint az influenza, a herpesz, a baktérium okozta tüdő- vagy bőrgyulladás.

Hasonló eredményre jutott egy másik, amerikai kutatás is, amely azt vizsgálta, milyen változás következik be az immunrendszerben fontos funkciót betöltő nyiroksejtek állapotában egy kanyarófertőzés után, és amelyet a Science Immunology című szaklapban publikáltak.

A kutatók első ízben fedezték fel, hogy a kanyaró visszaröpíti az ember immunrendszerét egy olyan éretlen állapotba, mint amilyen a kisbabáké, amelyben csak kevés antitest védi szervezetet a fertőzésektől.

Az új kutatások rávilágítanak arra, mennyire fontos a kanyaró elleni védőoltás. A kanyaró erősen fertőző, és bárki, aki nincs beoltva ellene, könnyen elkaphatja bármely életkorban. A kanyaró már rég eltűnhetett volna a Föld színéről, ehelyett újra terjed, 2019 első hat hónapjában háromszor több esetet jelentettek a világon, mint a múlt év hasonló időszakában.

Forrás: https://napidoktor.hu/index