Kézimunkával emlékeznek az AIDS áldozataira

Washingtonban állítják ki a nyáron a július végi AIDS-konferencia alkalmából az AIDS áldozatainak nevét őrző hatalmas foltvarrásos kézimunkát.

A 94 ezer ember nevét rögzítő, és már több mint 50 tonnás sajátos műalkotás több mint 120 ezer négyzetmétert fedne be. Ha egymás mellé tennék az egyes részeket, 80 kilométer hosszú lenne, úgyhogy darabban nem is lehet kiállítani. Az egyes részek különböző időben lesznek láthatók az amerikai fővárosban mintegy hatvan helyen.

A sajátos mű elkészítését 1987-ben kezdeményezte néhány ember San Franciscóban, hogy "emléket állítsanak szeretteiknek" – áll a quilt2012.org honlapon. Mindnyájan kivarrták, kihímezték, illetve megrajzolták elhunyt szeretteik nevét, születésük és haláluk dátumát, illetve arcképét.

AIDS1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Június 27. és a július 8. között mintegy 8000 darab – naponta 800 másik – lesz látható a Fehér Ház előtt húzódó parkban (National Mall) a Smithsonian Folklife Festival elnevezésű kulturális rendezvény keretében, utána 4800 darabot 50 különböző helyen állítanak ki július 21. és 25. – a konferencia időtartama alatt -, végül 35 200 részt – naponta 8800-at – ismét a parkban.

Forrás: