Kezeljük a sokízületi gyulladást!

A reumatoid artritiszes (RA) betegek több mint fele nem tud arról, hogy a betegség által okozott ízületi károsodás visszafordíthatatlan – derül ki abból a nemzetközi, reumatoid artritiszben szenvedő betegek körében végzett kutatásból, mely az elmúlt hetekben zárul le.

A betegklubok és betegszervezetek sokat tehetnek a tévhitek eloszlatásáért és a betegséggel együtt élők életminőségének javításáért.

A 42 országban, az eddigi legtöbb RA-s beteg bevonásával végzett felmérés eredményei szerint azok a betegek, akik tagjai valamely betegszervezetnek, általában többet tudnak a reumatoid artritiszről, és többet is törődnek a saját kezelésükkel, mint azok, akik nem állnak kapcsolatban betegszervezetekkel. A nagyszabású kutatás – amelyben a Magyar Reumabetegek Egyesületének vezetésével magyar betegek is nagy számban részt vettek – eredményeit az „RA: Küzdjünk Együtt” kampánynyitó eseményén ismertették.

benyovszky_orvosi_kozpont_doboz_200x250 bok_vervetel_labor_180 benyovszky_orvosi_kozpont_magazin

Az „RA: Küzdjünk Együtt” kampány egy olyan globális méretű kezdeményezés, amelynek célja, hogy tájékoztatást nyújtson betegeknek és szakembereknek egyaránt, és segítse a sokízületi gyulladásban szenvedő betegek és családtagjaik ismereteinek bővítését. Ennek érdekében a több mint 40 beteg- és orvosi szervezet által támogatott kampány keretében információátadó, felvilágosító rendezvényeket és előadásokat szerveznek, tájékoztató anyagokat, hírleveleket készítenek. A kampány arra buzdítja a betegeket, hogy vegyenek részt betegségük kezelésében, és a kezelési program részeként kezdeményezzenek párbeszédet és együttműködést az orvosukkal.

A kutatás eredményei

A sokízületi gyulladásban szenvedők több mint fele (58 százalék) nem tud arról, hogy a betegség által okozott ízületi károsodás visszafordíthatatlan, holott a válaszadók többsége (85 százalék) úgy véli, hogy komoly, de legalábbis közepes szintű ismeretekkel rendelkezik a betegségről – derül ki a Harris Interactive intézet által végzett felmérés eredményeiből.

A kezelési tervvel rendelkezők közül nagyjából kétszer annyian nyilatkoztak derűlátóan (34 százalék), amikor arról kérdezték őket, hogy az elmúlt héten milyennek látták a saját helyzetüket az RA betegség kapcsán, mint azok, akik kezelési tervvel nem rendelkeznek. Bizakodónak is többen érezték magukat a kezelési tervvel rendelkezők közül (25 százalék), mint az e nélkül élők (21 százalék).

Ötből két beteg (33 százalék) állítja, hogy a sokízületi gyulladás kihat a munkájára és a munkavégzési képességére. Közülük minden harmadik (33 százalék) volt kénytelen szabadnapot kivenni, vagy egy időre teljesen abbahagyni (32 százalék) a munkáját a betegség miatt.

Tíz betegből kilenc (89 százalék) állítja azt, hogy tisztában van azzal, hogy miért fontos a betegség kezelése, ennek ellenére a megkérdezettek kétharmada (63 százalék) tévesen úgy véli, hogy a fájdalom hiánya az RA megfelelő kezelését jelenti.

Fontosak a betegszervezetek

A betegklubok és a betegszervezetek kulcsfontosságúak, mert lehetőséget és alkalmat biztosítanak a betegeknek arra, hogy rendszeresen találkozzanak a hasonló panaszokkal küzdő sorstársaikkal, és megvitassák tapasztalataikat egymással. A betegtalálkozókon lehetőség nyílik arra is, hogy a felmerülő kérdéseket szakorvosok válaszolják meg, és segítséget, tanácsokat adjanak a tagoknak. A betegklubok felvilágosító előadásain pedig a betegségre vonatkozó életviteli tanácsokat kaphatnak a résztvevők, amelyek segítségével könnyebbé válhat a betegséggel való együttélés.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.