Kérjük az influenza elleni oltást!

Az elmúlt hetekben a náthát okozó vírusok okoztak tömeges megbetegedéseket, ám a tapasztalatok szerint általában decemberben elkezdődik az influenzavírusok járványos terjedése Magyarországon.

Idén leginkább a (H1N1)2009 és H3N2 altípusú influenza A vírus, valamint az influenza B vírus cirkulációjával kell számolni, ám az nem jósolható meg, hogy a vírusok közül melyik milyen arányban lesz jelen az országban. A védőoltás mindegyik ellen védettséget ad.

Mivel a tavalyihoz képest a mostani szezonban számítani kell az influenza A(H3N2) vírus gyakoribb jelenlétére, ezért növekedhet az időskorúak körében előforduló súlyos megbetegedések, szövődményes esetek száma.

Jó tudni:

–           bár az idei vakcina összetétele gyakorlatilag megegyezik a tavalyival, azoknak is javasolt az oltás, akik egy évvel ezelőtt már védőoltásban részesültek, tekintettel arra, hogy az oltás után néhány hónap alatt lecsökken a vérben az ellenanyagok szintje.

–           Az influenza elleni oltás után esetleg jelentkező felsőlégúti tünetekért nem az oltóanyag a felelős, mivel a magyar oltóanyag nem tartalmaz élő vírust, így nem okozhat megbetegedést. Gyakran előfordul azonban, hogy a rendelőkben várakozás során fertőződünk valamilyen vírussal vagy baktériummal, ha tehát erre lehetőség van, akkor érdemes a betegrendeléstől elkülönített időben vagy elkülönített helyen beadatni a védőoltást.

afd1pn4b

Az influenza elleni védekezés minden évben, az arra a szezonra gyártott oltóanyag beadásával ajánlott.

Térítésmentesen olthatók a 6 hónaposnál idősebb krónikus betegek, a várandós nők a terhességi héttől függetlenül, azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenza szezonális időszakára tervezik, az ápolást, gondozást nyújtó, rehabilitációs, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban, vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt személyek. Szintén jogosultak a térítésmentes oltásra a tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekek és serdülők (a Reye-szindróma veszélye miatt); 65 éven felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül, az egészségügyi dolgozók és a szociális intézmények dolgozói.

A magyar oltóanyag hatásossági és eredményességi vizsgálata rendszeresen megtörténik, a hazai vakcina gyakorlatban is hatásos, szaknyelven „eredményes” és biztonságos.

Például a 2010/2011-es szezonban az általános lakosságban 4-ből 3 esetben (majdnem 75 százalékban); a krónikus betegek és 65 évnél idősebbek között 10-ből 9 esetben (átlagosan több mint 90 százalékban) előzte meg a megbetegedést az influenza elleni védőoltás – ezt laboratóriumi vizsgálatok erősítették meg.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.