Kemo után egészséges spermák

Egészséges hímivarsejteket termelhetnek azoknak a férfiaknak a szervezete, akik a gyerekkori rákbetegségük kezelésére adott kemo- és sugárterápia miatt terméketlenné váltak.

A Cell Stem Cell című szakfolyóiratban közzétett tanulmányban a kezelések előtt nyertek ki őssejteket a kísérleti majmoktól, majd az eljárást követően visszajuttatták azokat a főemlősök szervezetébe.

A szakemberek szerint mérföldkőnek számít az ilyen jellegű kutatásokban, hogy a később termelődött spermiumok képesek voltak megtermékenyíteni a petesejteket.

A pubertáson már átesett rákbeteg pácienseknek lehetőségük van rá, hogy a sugár- vagy kemoterápia előtt lefagyasszák hímivarsejtjeiket. Ez a lehetőség azonban nem áll fenn, ha gyerekkorban, a nemi érés előtt van szükség ilyen kezelésekre.

Ebben az esetben is el lehet azonban raktározni azokat a spermatogoniális őssejteket, amelyek normális esetben kamaszkorban kezdik meg a spermiumok termelését.

sperma3

A Pittsburgh-i Egyetem és a Magee-Womens Kutatóintézet munkatársai makákóktól vettek őssejteket, amelyeket lefagyasztva tároltak. A majmok eztán kemoterápiás szert kaptak, majd a kemoterápiás kezelés után visszaadták nekik saját őssejtjeiket.

A tizenkét felnőtt állat közül kilenc, az öt pubertás előtti majom közül pedig három szervezete képes volt a későbbiekben az egészséges spermiumok termelésére. További kísérletek azt mutatták, hogy ezekkel a hímivarsejtekkel sikeresen meg lehetett termékenyíteni a petesejteket.

"A tanulmány azt demonstrálja, hogy a főemlősök spermatogoniális őssejtjeit le lehet fagyasztani, majd ki lehet olvasztani anélkül, hogy elveszítenék aktivitásukat, és transzplantálásukat követően működőképes spermiumokat termelnek, amelyek képesek megtermékenyíteni a petesejteket, így létrehozni korai embriókat" – idézte Kyle Orwig, a Pitt School of Medicine szakértőjének magyarázatát a BBC hírszolgálata.

Forrás: