Kávéivással elkerülhetők az epekövek?

Komoly százalékokkal csökkenthető a kockázat

Számos egyéb előnye mellett a kávé a jelek szerint egy újabb, váratlan jótékony hatással is bír: csökkenti az epekövek kialakulásának kockázatát.

Úgy tűnik, a kávé, mely kitűnő gondolkodás-serkentő, eddig már bizonyított előnyei mellé egy újabbat is beszerzett. Egy, 105 ezer dán résztvevővel készült vizsgálatból – melyet 8 esztendőn át végeztek -, kiderült: az, aki naponta több mint 6 kávét megivott, csökkentette az epekövek kialakulásának esélyét – 23 százalékkal.

„A nagyobb mennyiségű kávé fogyasztása az epekövek jelentkezésének alacsonyabb kockázatával függ össze” – mondta el a tanulmány szerzője, dr. A. Tybjaerg-Hansen, aki a Koppenhágai Egyetemi Kórház Rigshospitalet klinikai biokémiai osztályának főorvosa.

zsirmaj

A kutatók szerint a dánok 6 százaléka naponta több mint 6 csésze kávét iszik meg. De mi a helyzet azokkal a dánokkal, akik csak 2 csészével fogyasztanak el egy nap? Egy amerikai vagy angol, de egy magyar ember is ennyit iszik átlagosan – számukra is jó hírekkel szolgáltak azonban a szakemberek. Kiderült ugyanis, hogy még a kis mennyiségű kávé is csökkenti az epekövek kialakulásának kockázatát. Összehasonlítva őket azokkal, akik teljesen tartózkodtak a kávétól, a napi 1 kis feketét fogyasztók 3 százalékkal mérsékelték az epekövek jelentkezésének esélyét. Azok pedig, akik 3-6 csésze kávét ittak meg naponta, 17 százalékkal csökkentették a probléma valószínűségét. A felfedezéseket a Journal of Internal Medicine szaklap közölte.

Az epekövek kemény, kavics alakú darabok, melyek felhalmozódhatnak az epehólyagban, s időnként elzárhatják az epevezetékeket. Amikor ez a rendkívül fájdalmas állapot kialakul, a megoldás a leggyakrabban műtét a kövek eltávolítására. A kutatók egyelőre csak találgatni tudnak azt illetően, miért csökkenti az epekövek kialakulási esélyét a kávé.

“Lehetséges, hogy mivel a koffein az epe útján választódik ki, mérsékelheti a koleszterin mennyiségét, amely az epében található. Ez pedig az epekövek kockázatát mérsékeli, tekintve, hogy az epekövek kialakulása nagymértékben függ a koleszterin és az epesavak közötti egyensúlytól” – mondta el Tybjaerg-Hansen.

A kávé ugyanakkor stimulálja az izom-összehúzódásokat is, melyek a gyomor-bél traktusban mozgatják a tartalmat. Mindez felveti annak a lehetőségét is, hogy a tea és a csokoládé szintén csökkentheti az epekövek kialakulásának kockázatát.

Dr. Anthony Bleyer, a Winston-Salemi Wake Forest Egészségügyi Iskola nefrológia professzora ugyanakkor kiemelte, hogy a jelek szerint hetente jelenik meg új történet arról, hogyan hat előnyösen a kávé az egészségre. Rendkívül nagy adathalmaz áll rendelkezésre ezzel kapcsolatban, s könnyű összehasonlítani szinte bármilyen tényezővel: csontritkulás, súlygyarapodás, fogyás, alvás, fekélyek, rák, halálozásŐ lehetségesnek tartja, hogy azok a dolgok, melyek az embereket a fokozott kávézásra késztetik, ugyancsak okozhatnak változásokat az étrendben. Egy biztos, a tanulmány ok-okozati összefüggést nem bizonyít, ezért több vizsgálatra van szükség.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php