Járvány idején a várandósoknak még jobban kell figyelni magukra

A járvány kezdetén úgy vélték, hogy a várandósokra nem jelent nagyobb veszélyt a Covid-19 mint másokra. Mostanra azonban az összegyűlt adatok alapján kissé árnyaltabb lett a kép. Mielőtt még bárki pánikba esne, nem olyan nagy a baj, de a megelőzés kiemelten fontos a kismamák esetében!

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.

Várandósság Covid idején

A várandósság egy csodálatos időszak a nők életében, erre azonban erősen árnyékot tud vetni egy világjárvány, mely aggodalommal tölti el a kismamákat. Most egy francia tanulmány is igazolta, hogy sajnos a statisztika alapján a kismamák nagyobb veszélynek vannak kitéve a koronavírus-fertőzés szempontjából. DE! A kockázat nem emelkedik meg olyan mértékben, hogy ettől nagyon meg kellene ijedni!

A dolog hátterében az az élettani folyamat húzódik meg, mely szükséges a baba kihordásához. Ez pedig az immunrendszer csökkent működése, illetve a szervezet nagyobb igénybevétele. A terhesség alatt fellépő fertőzés valamivel nagyobb eséllyel lesz súlyos lefolyású, mint normál esetben, vagyis a kismamáknak már csak ezért is érdemes komolyan odafigyelni a megelőzésre!

A tanulmány vizsgálta a babákra gyakorolt hatását is a fertőzésnek, és azt mutatták ki, hogy gyakrabban fordul elő a koraszülés a fertőzött kismamáknál. Ezek az adatok azonban vitathatóak, hiszen egyes esetekben éppen az orvos indítja meg a szülést, hogy a kismama kezelése nagyobb hatásfokkal történhessen, illetve nem elhanyagolhatóak az egyéb tényezők sem, mint például a stressz. Vagyis nehéz elfogadni, hogy a koraszülöttek számának növekedése egyértelműen a fertőzéshez köthető lenne.

A kismamák esetében éppen a csökkent immunműködés miatt a tünetek sem ugyan úgy jelentkeznek. A jellemző láz és izomfájdalom esetükben sokkal kisebb valószínűséggel jelentkezik, erre mindenképpen számítani kell. A magzat fertőződésére is van esély, de ez nagyon csekély, csak igen ritkán történik meg.

Védekezzünk!

“Mivel a vírusok gazdatestet keresnek, és gazdatestekből vándorolnak máshová is, így a védekezés legjobb módja, ha kerüljük a kontaktot más emberekkel. Ehhez jön még a maszk viselése, ha a kismamának muszáj mások közé mennie, de ez szerencsére ma könnyen kikerülhető. Az élelmiszereket más vegye meg, vagy inkább rendeljük házhoz, a vásárlásokat pedig, ha megoldható, ne a kismama intézze. A szabadban tett séták – főleg a természetben, erdőkben, parkokban való kellemes séta – jót tesznek, segítenek levezetni a stresszt, de ekkor is figyeljünk arra, hogy másoktól tartsuk a kellő távolságot” – mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.

Fotó: 123rf.com

Fontos az immunrendszer megfelelő támogatása is. Kiemelt jelentőségű a cink, a D-vitamin, valamint a C-vitamin, melyekből a kismamák számára egyébként is magasabb beviteli arányok érvényesek. A D-vitamin esetében 4000 NE az ajánlott mennyiség, cink esetében 10 mg, míg a C-vitaminnál 2000 mg az napi ajánlott mennyiség. Ez persze csak akkor hatásos, ha nem csak bevisszük ezt a mennyiséget, hanem annak hasznosulásáról is gondoskodunk. A D-vitamin esetében éppen ezért a D3-vitamin formát érdemes keresni, mivel ennek hasznosulása a legjobb (télen a D-vitamin pótlása még fontosabb, hiszen igen régóta tudjuk, hogy a tél végére a magyar lakosság 95%-a D-vitamin hiánnyal küzd). A cink esetében pedig – ahogyan a legtöbb bevitt anyag esetében – a szerves kötési formákat kell előnyben részesíteni (cink-citrát).

A kismamák esetében a megnövekedett tápanyagigény fedezésére a szakemberek ma már javasolják a várandósvitamin szedését. Ez pedig a járvány mellett kiemelt jelentőségű segítség lehet, éppen az említett anyagok bevitele miatt. Azért a várandósvitaminoknál arra mindenképpen ügyeljünk, hogy a szervezet igényei az egyes trimeszterekben eltérőek, vagyis olyan készítményt válasszunk, ami ezt szem előtt tartja!

Forrás: https://napidoktor.hu/index