Hízással gyarapodnak a vesekövek

A mozgásszegény ülő életmód és az ezzel összefüggésben megjelenő túlsúly számos betegség forrásának vagy rizikófaktorának bizonyult.

Dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa ezekről, valamint a legújabb kutatásokról beszélt.

A vesekő kialakulása az elhízással is összefügg

2007 és 2010 közt megduplázódott az amerikaiak közt a vesekövesség előfordulása. Az ebben a három évben megkérdezett több, mint 12 ezer ember közül 8,8 százaléknak volt veseköve. Ez azt jelenti, hogy míg 1994-ben 20 ember közül csak egy küzdött ezzel a betegséggel, addig 2010-ben már 11 személyre jutott egy veseköves.

Mindez az Amerikai Urológiai Kongresszuson hangzott el, ahogyan az is, hogy bár a szakemberek számítottak a növekedésre, ez a hatalmas szám azonban őket is megdöbbentette.

A felmérések ugyanakkor nem csak a vesekő jelenlétére kérdeztek rá, hanem más adatokra is, így például a magasságra és a testsúlyra. Az eredmények birtokában a kutatók úgy találták, hogy az elhízás, a cukorbetegség és a köszvény mind növelik a vesekő kialakulásának esélyét.

hasplasztika7

Ezeket a megállapításokat mindenképpen figyelembe kell venni a betegségek kezelésénél, és még inkább a megelőzésnél. Jelenleg az orvoslás vesekő esetén elsősorban magukra a kövekre koncentrál, az életmódról pedig szinte megfeledkezik. Holott a szívbetegségeknél sem elég, ha kizárólag a fájdalmat szüntetjük meg, mindenképpen törekedni kell a kockázati tényezők – így a dohányzás, a magas koleszterinszint és vérnyomás – kiküszöbölésére is. Mivel a vesekő következményei a fájdalmon kívül is súlyosak lehetnek, akár a vese is elzáródhat, mindenképpen a megelőzésre kellene törekedni – elsősorban életmódváltással.

A megoldás a mozgás és az egészséges életmód

Az életmódváltás egyik alapeleme a mozgás, kell, hogy legyen – természetesen a szakorvosi ellenőrzések és szükség esetén kezelés mellett. A fizikai aktivitás ugyanis bizonyítottan csökkenti számos betegség kockázatát, amelyeket érdemes sorra venni.

Elhízás: a mozgáshiány miatt sokkal több energiát viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyit elégetünk. Az életkor növekedésével egyébként is növekvő testsúly a mozgással kordában tartható, így – többek közt – a vesekő kockázata is csökken.

Kardiovaszkuláris betegségek: az inaktív embereknek kétszer akkora esélyük van szívbetegségekre, mint aktívan mozgóknak. A mozgás ugyanakkor megelőzheti a stoke-ot, a magas vérnyomást és koleszterinszintet is csökkenti.

Cukorbetegség: a korábban csak a 40 feletti korosztályt fenyegető 2-es típusú diabétesz ma már a fiatalabbakat is érinti. Kialakulására a rendszeresen közepes vagy nagy intenzitású mozgást végzőknek 30 %-kal kisebb esélyük van, mint az inaktívoknak.

Rák: a fizikailag aktív személyeknek 40 %-kal kisebb az esélyük a vastagbélrákra, csökken a mellrák-kockázatuk, a magas intenzitású mozgás pedig hatásos lehet a prosztatarák ellen.

vese_25

Lelki hatások: a mozgás csökkenti a depresszió esélyét, segít a stresszel való megküzdésben, a gyerekeknek jó lehetőséget ad a szociális képességek fejlesztésére, a felnőtteknek pedig javul az önértékelése a mozgás által. Ráadásul az aktivitás más, egészségtudatosabb lépésekre is sarkall, mint például az egészségesebb étkezés és a dohányzásról való lemondás.

"Az optimális mozgásforma, táplálkozás, kiegészítő gyógymódok és természetesen a szakszerű kezelés ma már komplex életmód programok formájában is elérhetők, így akár már meglévő betegségek esetén is személyre szabottan segíthető a gyógyulás" – hangsúlyozta dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.