Down-gyógyszer segíthet az Alzheimer-kór ellen!

Eredetileg Down-szindrómások számára fejlesztették ki azt a zöldtea-kivonatot tartalmazó készítményt, amely az Alzheimer-kór elleni harcban is segítséget nyújthat. A kakaóitalba kevert táplálékkiegészítő a memória funkció fenntartását támogatja.

Tizenhat éven felüli Down-szindrómások bevonásával végeztek klinikai kutatásokat egy spanyol kutatócsoport szakemberei. A kutatások azt igazolták, hogy a FontUp névre keresztelt készítmény – EGCG-tartalmának köszönhetően (amely a zöldtea kivonatban található) – a DYRKA1 génszakasz működését lassítja. Ez a génszakasz a 21-es kromoszómán található, amely kromoszómából a Down-szindrómásoknak kettő helyett három van (ez okozza a Down-szindróma néven ismert tünetegyüttest). Azzal, hogy a FontUp gátolja a DYRKA1 génszakasz működését, javítja a koncentrációs képességet, a vizuális memóriát és különféle praktikus feladatok elsajátítását.

Még folynak a kutatások, hogy az EGCG mely tünetegyüttesek esetén jelenthet segítséget, de arra már vannak jelek, hogy az Alzheimer-kór esetén is használható, mert az Alzheimer-kór során tapasztalható értelmi hanyatlásban ugyanúgy szerepet játszik a 21-es kromoszómán található DYRKA1 génszakasz, mint a Down-szindrómásoknál.” – mondta el Dr. Tóth Ágnes orvos, egy Down-szindrómás kislány édesanyja.

agy2

Kisari Károly, most 17 éves lánya, Eszter fél éve kezdte el a táplálékkiegészítő szedését. „Esztert néhány éve középsúlyos fokú értelmi fogyatékosnak minősítette a szakértői bizottság. Fél éves készítmény használat után magasabb IQ-t mértek nála, a minősítése enyhe fokúra változott. Tudjuk, hogy a Down-szindrómásoknál az életkorral csökken az IQ, és mi nagy dolognak tartjuk, hogy nála ez nemcsak, hogy nem következett be, de a folyamat még meg is fordult. A lányunk kommunikatívabb, jobb a memóriája, így több a sikerélménye, ami további teljesítményre ösztönzi. Ez még olyan területekre is kihat, mint az úszás, ahol nem az értelmi teljesítmény az elsődleges, de az aktív, motivált részvételre szükség van.” – mondta el a Down Egyesület elnöke.

A készítmény bemutatása egyébként a jelenleg Budapesten összegyűlő Healthy DS elnevezésű nemzetközi projekt záró eseménye. A Healthy DS egy olyan oktatóprogram, ami a Down szindrómával született emberek elhízásának visszaszorítását támogatja. A programban résztvevő országok félévente üléseznek, és az elmúlt napokban épp Budapesten tartottak megbeszéléseket. Az immáron második éves programban Magyarországot a Down Egyesület képviseli. A program Down szindrómás felnőttek számára készült, célja az egészséges életmódra és az ezzel kapcsolatos döntéshozatalra való felkészítés, eredménye pedig egy papír alapú  és egy interaktív elektronikus egészségprogram létrehozása lesz.

A FontUp készítményt Spanyolországban fejlesztették ki és ott gyártják. A magyarországi forgalmazóa F4A Kft., amely a Down Egyesület 100%-os tulajdonában van. Így az értékesítésbőlszármazó haszon teljes mértékben a Down Egyesület céljait, a Down-szindrómásokért és a családjaikért végzett munkáját támogatja.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.