Gyanús vegyületek és E-számok a szervezetünkben és a gyümölcsökben

Országos kutatásban tárták fel a hazai fogyasztók élelmiszer-adalékanyagokkal kapcsolatos ismereteit

Ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, egy friss országos kutatás szerint meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél. Azt pedig szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezek a gyanús vegyületek az emberi szervezetben természetes módon éppen úgy megtalálhatók, mint például egy hétköznapi almában.

Bár köztudottnak kellene lennie annak, hogy az azonos szerkezetű vegyületek hatása is azonos, függetlenül attól, hogy mesterséges vagy természetes eredetűek, a magyar fogyasztók ezt másként gondolják – egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból, amely a Coca-Cola Magyarország megbízásából készült el. A felmérés alapján tízből hét felnőtt véli úgy, hogy a mesterséges vegyületek veszélyesebbek a természetesnél – ez az álláspont inkább a nők és az 50 évesnél idősebbek körében népszerű. Mindössze a válaszadók 16 százaléka véli helyesen, hogy a mesterséges vegyületek nem veszélyesebbek a természeteseknél.

Fotó: 123rf.com

Ha az élelmiszerek címkéiről ismerős E-számokat, furcsa nevű vegyületeket látjuk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy azok természetes módon megtalálhatóak az emberi szervezetben vagy akár egy almában.

A felnőtt lakosság mindössze fele tudja a tejsavról (E-270), hogy az izmokban található és ennél is kevesebben tudják, hogy az emberi szervezetben a sósav (E-507) a gyomorban fordul elő. Alig több mint harmaduk van tisztában azzal, hogy a glicerin (E-422) a zsírszövetben is előfordul, míg a propionsavról (E-280) tízből ketten tudják megmondani, hogy az izzadságban is megtalálható.

A kutatás rávilágított arra, hogy a vegyületneveket és E-számokat felvonultató részletes összetevőlista az emberekben már önmagában is a mesterségesség érzetét kelti. A vizsgálat során azt a kérdést tették fel, hogy vajon melyik élelmiszer összetevő-listáján szerepelhet az ecetsav (E-260), a karotin (E-160-a), az antocianin (E-163), a butándisav (E-363), a C-vitamin (E300), a borkősav (E334), a nikotinsav (E-375), a citromsav (E-330), a cisztin (E-920) és a riboflavin (E-101). Ezt a „receptúrát” a felnőtt netezők negyede társította inkább a gumicukorhoz, közel ötödük pedig a tyúkhúsleves-kockához, és mindössze 5 százalékuk tippelt helyesen arra, hogy az almáról van szó.

Bár a kutatás rávilágított arra, hogy a fogyasztók az élelmiszer-adalékok közül az édesítőszerektől tartanak legkevésbé, az szintén kiderült, hogy vannak félreértések egyik legnépszerűbb kalóriamentes cukorhelyettesítő, az aszpartám kapcsán is. Az aszpartámban megtalálható aszparaginsav és fenilalanin aminosavak (a fehérjék építőkövei), természetes formában fordulnak elő a fehérjetartalmú élelmiszerekben, így pl. a húsban, tejtermékekben és a gabonákban. Talán meglepő, de azonos mennyiségű tej 8-szor több fenilalanint és 13-szor több aszparaginsavat tartalmaz, mint ugyanannyi, teljes mértékben aszpartámmal édesített üdítő.

Fotó: 123rf.com

Mint az élelmiszer-adalékanyagoknál általában, az aszpartám esetében is létezik egy olyan, tudományosan megállapított napi limit (acceptable daily intake, ADI), amekkora mennyiségben az hosszú távon is egészségügyi kockázat nélkül fogyasztható. Ez az aszpartámmal is édesített Coke zero esetében azt jelenti, hogy ebből az energia- és cukormentes üdítőből egy átlagos testsúlyú, fenilalaninra nem érzékeny nőnek 6(!) litert kellene nap mint nap elfogyasztania ahhoz, hogy elérje a limitet. A megkérdezettek kevesebb mint tizede tippelte meg jól ezt a mennyiséget, miközben tízből hárman gondolták úgy, hogy már 6 deciliter cukormentes üdítővel túl lehet lépni a napi beviteli értéket, negyedük pedig, hogy ehhez 3 liter szükséges.

Felelős vállalatként a Coca-Cola nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a vásárlókat átlátható módon és egyértelműen informálja termékei összetételéről, így fogyasztóink felelős döntést hozhatnak” – mondta Kerekes Péter, a Coca-Cola Magyarország ügyvezetője. Szigorúan betartjuk a termékekre és összetevőkre vonatkozó szabványokat, amelyek minden egyes termékünk biztonságosságát és magas minőségét szolgálják. Kutatásaink eredményei azt mutatják, hogy a magyarok egyre nagyobb körültekintéssel tanulmányozzák az élelmiszerek címkéit és egyre fontosabb számukra az is, hogy miből állnak a megvásárolni kívánt termékek. Látjuk azonban a tudásbeli hiányosságokat is: éppen ezért indítottuk el a közelmúltban az Okoscimke.hu weboldalt, ahol a fogyasztók valóban hiteles és hasznos információkhoz juthatnak az adalékanyagok, az édesítőszerek és a tápanyagbevitel témakörében.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.