Gyakori lázas állapotok, azok megelőzési lehetőségei

A gyermekek védekező-rendszere (immunrendszere) egy fejlődési, érési folyamaton megy keresztül, és körülbelül 10-12 éves korra éri el a felnőttkori szintet (átmeneti immunhiányos állapot).

Mindennapos problémaként látjuk az alapellátásban, hogy a szülők gyermekeik gyakori megbetegedéseire panaszkodnak, és attól rettegnek, hogy ennek hátterében valamilyen súlyos betegség, esetlegesen a védekező-rendszer működési zavara áll. Szerencsére utóbbiak döntő többsége nem gyakran előforduló megbetegedés, ezért először elsősorban a jóval gyakoribb okokat kell számításba vennünk.

A gyermekek védekező-rendszere (immunrendszere) egy fejlődési, érési folyamaton megy keresztül, és körülbelül 10-12 éves korra éri el a felnőttkori szintet (átmeneti immunhiányos állapot). Részben tehát ez magyarázza, hogy a gyermekek miért esendőbbek a fertőzéses megbetegedésekkel szemben, és miért pont a legkisebb korosztály veszélyeztetett. A másik olyan tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyermekek különböző időszakokban vannak kitéve ezeknek a többnyire egyszerű fertőzéseknek.

Könnyű belátni, hogy az a csecsemő, akinek nagyobb testvére éppen bekerült az óvodai közösségbe, a testvér ?hazavitt? betegségei miatt jóval hamarabb találkozik kórokozókkal, mint az a baba, aki a család védett mikrokörnyezetében tartózkodik. Utóbbiak esetében pontosan az szokott riadalmat okozni a szülők, nagyszülők körében, hogy az addig makkegészséges gyermek közösségbe kerülve szinte állandóan beteg.

9894

Mint már azt jeleztem az immunrendszer különböző egységeinek is át kell esni egy bizonyos érési folyamaton, ahhoz, hogy a későbbi életkorokban minél teljesebben betölthessék szerepüket. Ennek az érési folyamatnak a része, hogy bizony találkozni kell vírustörzsekkel, baktériumtörzsekkel ahhoz, hogy a későbbi találkozásokkor már sokkal hamarabb reagálhasson a kórokozó jelenlétére a szervezet, akár már annak bejutását, a megtelepedését is meggátolja, de mindenképpen gyorsabban és enyhébb következmények mellett kell, hogy legyőzze azokat.

Éppen ezért a közösségbe frissen bekerült gyermekek esetében az évi 8-12 alkalommal bekövetkező megbetegedési számot nem tartjuk kirívóan soknak, kórosnak, ha azok a szokványos ütemben, komoly szövődmények nélkül gyógyulnak a megszokott terápiára. Ezeknek a fertőzéseknek a döntő többsége vírusos eredetű felső légúti, illetve gyomor-bélrendszeri betegség, és még egyszer kihangsúlyozva, nem a gyermek veleszületett immunrendszeri zavara áll a gyakoriság hátterében, hanem a még nem kellő hatékonyságú, de minden egyes fertőzés révén fejlődő védekező rendszer.

Minden közösségbe készülő gyermek szüleit fel szoktam készíteni arra, hogy a bölcsőde, óvoda megkezdése után a korábbiaknál jóval gyakrabban fogunk találkozni, és nem a tanácsadásokon, hanem a betegrendeléseken. Mindig javaslom, hogy jelezze ezt a szülő a munkahelye felé is, mert kivédhetetlenek ezek a betegségek, és a gyermek ápolása miatt ő is többet kényszerül távol maradni a munkából.

9895

Nagyon fontos lenne minden szülőnek betartani, hogy gyermekét csak egészségesen vigye közösségbe! Éppen elég frusztráltak a szülők a gyermekük gyakori megbetegedései miatt, ezért legalább közösen tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minimalizáljuk a további megbetegedések számát, eshetőségét.

Tudom, hogy nem minden esetben egyszerű a munkahelyek felé elfogadtatni a gyermek betegsége miatti ismétlődő betegállományokat, de azzal minden munkáltatónak tisztában kell lennie, hogy ez ugyanolyan velejárója a munkavállaló alkalmazásának, mint az, hogy az időnként szabadságra megy. Ki az a szülő, aki azt akarja, hogy gyermeke beteg legyen?

Nagyon nagy segítséget jelentenek a nagyszülők is az unokák ápolásában, ezért, ha mód van rá, bátran használják ki ezt a lehetőséget is!

Hosszútávon mindig sokkal rosszabb, ha egy gyermeket betegen, például masszív orrfolyással, köhögéssel közösségbe visznek, csak azért, mert még láztalan. Betegsége megfelelő kezelés és ápolás nélkül jóval hosszabban fog zajlani, könnyebben alakulnak ki szövődmények, és nem utolsó sorban szétszórja a kórokozókat csoporttársai között. Beteg gyermek nem való közösségbe, ápolása, gyógyszerelése nem a gondozók, óvónők feladata!

Így is könnyen és kivédhetetlenül előfordul, hogy egy betegség tünetei a közösségben tartózkodás ideje alatt jelennek meg (belázasodik, elkezd köhögni a gyermek), de legalább akkor ne adjuk tovább a kórokozókat, ha már nyilvánvaló a betegség számunkra! Ne forduljon elő olyan, nem egyszer hallott eset, hogy a szülő beviszi közösségbe az éjszaka lázas gyermekét, csak azért, mert reggelre, az indulás időpontjára már éppen lement a láza!

Ahhoz, hogy egy betegségből felépülő gyermeket nyugodt szívvel visszaengedjünk a közösségbe, ahhoz minimálisan 24 órás tünetmentesség kell!

9896

Az immunrendszer éretlenségén túl vannak további tényezők, amik a gyermeket betegségekre hajlamosíthatják. Ezek között lehetnek anatómiai hajlamosító tényezők, mint például a megnagyobbodott orrmandula, a szűkebb légutak, rövid fülkürt, melyek elhúzódóbbá, szövődményessé tehetik még a legbanálisabb náthát is. Vannak gyerekek, akik allergiás mechanizmussal a kórokozó behatolására másképpen reagálnak, például kruppos rohammal, asztmatikus hörghuruttal.

Más gyermekek esetében környezeti allergének hatására egy állandó légúti allergiás nyálkahártya-gyulladás áll fenn, amely a kórokozók megtelepedését elősegítheti. Betegesebbek a vashiányos vérszegénységben szenvedők is. Természetesen ismert alapbetegségek fokozhatják a fertőzésekre való hajlamot.

Joggal merül fel a kérdés, hogy mégis mit lehet tenni annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentsük a gyermekek megbetegedési számát. Ismert, hogy az anyatejjel történő táplálásnak nagy szerepe van a csecsemők fertőzéseinek megelőzésében. A kötelező- és javasolt védőoltások adása szintén azt a célt szolgálja, hogy védettséget érjünk el súlyos lefolyású megbetegedésekkel szemben. Sajnos az anatómiai hajlamosító tényezőket sok esetben nem lehet kiküszöbölni, azokat a gyermek növekedése fogja megoldani.

A nagy orrmandula – mely sok esetben szövődményekért felelős (arcüreg-gyulladás, középfül-gyulladás) ? fül-orr-gégészeti javaslatra történő kivétele a legtöbb esetben a felső légúti betegségek számának és szövődményeinek csökkenéséhez vezet. Azt nem állítom, hogy az addig beteges gyermek a műtét után nem fog egyetlen légúti fertőzést sem elszenvedni, de olyat még nem láttam, hogy ne csökkent volna a betegségszám a műtéten átesettek körében, és ezek a gyermekek kevesebb szövődménnyel és átlagosan rövidebb idő alatt gyógyulnak a későbbiekben.

Fontos lépés a megbetegedési szám csökkentéséhez az előbb felsorolt hajlamosító tényezők (alapbetegség, vashiány, allergia) egyensúlyban tartása.

Mindennapos kérdés, hogy milyen vitamint, immunerősítő készítmény lehet adni a beteges gyermek számára. Azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy általánosan mindenkinél beváló csodaszer nincsen. Ha létezne ilyen, akkor annak a feltalálója már igen gazdag és elismert ember lenne. Persze vannak olyan készítmények, amelyekről ismert, hogy segítenek az immunrendszer működésében, felkészíthetik azt a leendő megbetegedések gyorsabb szanálására.

Általánosságban elmondható, hogy a szervezet jó vitaminellátottsága elengedhetetlen az immunrendszer optimális működéséhez. Alapállapotban, ha egy gyermek jó étvágyú, és változatosan fogyaszt zöldségféléket, gyümölcsöket, akkor extra vitaminbevitelre nincsen szüksége, hiszen táplálkozása során hozzájut a szükséges mennyiségekhez. Bár jobban szeretem, ha a vitaminforrást a zöldségesnél szerzik be, és nem a patikákban, természetesen rossz étvágyú, válogatós gyermek esetében szükség lehet vitaminpótlásra. Erre számtalan multivitamin készítmény áll rendelkezésre a kereskedelemben. Téli hónapokban nyugodtan szedhetnek a gyermekek ilyen készítményeket, de ismételten hangsúlyozom, hogy szerencsésebb, ha természetes élelmiszereink fogyasztásával érjük el a vitaminbevitelt.

Vannak olyan természetes immunerősítő hatással bíró anyagok, melyek napjainkban már széles körben hozzáférhetők, és népszerűek. Ilyenek a különböző aloe vera készítmények, grapefruitmag-olaj, flavonidok. A Béres csepp jótékony hatásáról óvódások körében végzett összehasonlító vizsgálat is tanúskodik.

Léteznek olyan ?gyógyszeres? immunerősítő készítmények, melyek különböző kórokozók kivonatanyagait tartalmazzák, és a bélrendszer nyirokszövetein keresztül váltják ki a védekező rendszer felkészítését a későbbi fertőzésekkel szemben.

Forrás: