Gondozott gondozás kell!

A társadalom elöregedésének fényében az európai országoknak felül kellene vizsgálniuk az idősek és betegek gondozását holland kutatók szerint. A haldoklóknak több támogatásra lenne szükségük

Az EU 27 tagországában 2007-ben kibocsátott 4,8 millió halotti bizonyítványt vizsgáltak meg a Radboud University Medical Centre kutatói, amelynek során megállapították mintegy 2 millió haláleset rák, szívelégtelenség, cukorbetegség, leépülés, légzésszervi és idegrendszeri panaszok, HIV/AIDS okán következik be. A szakértők rámutattak arra is, hogy százezrek tapasztalnak meg életük végén fájdalmat, depressziót, szorongást, zavartságot, vagyis olyan panaszokat, amelyek megfelelő emberi támogatás mellett enyhíthetők lennének.

dohanyzas_kepgaleria11

Az egyetem kutatói szerint a társadalom elöregedésével folyamatosan nőni fog azok száma, akik a fenti tüneteket megélik, és így támogatásra szorulnának. A kutatók ezért hangsúlyozzák, hogy az európai politikusoknak olyan hosszú és rövid távú ellátási stratégiákat kellene kidolgozniuk, amelyek segítenek leküzdeni a betegségekkel és halállal szembeni idegenkedést, és elfogadóbbá teszik a társadalmat a betegek iránt.

A BBC News által idézett Macmillan Cancer Support szerint alapvető nézőpontbeli váltás lenne szükséges a palliatív gondozásban ahhoz, hogy a haldoklók megfelelő ellátásban részesüljenek. A rákos betegeket segítő szervezet szakértője példának kiemelte: a betegek 73 százaléka jobb szeretne otthonában meghalni, de ez csak 27 százalékuk számára adatik meg.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.