Fogorvos választásnál a legfontosabb a bizalom

A fogorvos látogatás gondolata sokakban ébreszt félelmet. Nem kevés azok száma, akik egyenesen rettegnek a rendelőtől és inkább szenvednek fájdalmaktól, mintsem felkeressék azt. A háttérben gyakran állnak rossz gyermekkori emlékek, vagy például egy helytelenül kivitelezett beavatkozás. Sajnos tény azonban, hogy ha elindul a szuvasodás folyamata, akkor előbb vagy utóbb biztosan fájdalmakkal szembesülhetünk. A fogfájásnál pedig kevés rosszabb létezik, sőt, a szuvas fog az általános egészségi állapotra is hatással van.

Szponzorált tartalom

Amikor már a fájdalomcsillapító és a természetes gyógymódok sem segítenek, akkor nincs más hátra, mint felkeresni a rendelőt, és mihamarabb túl lenni a szükséges beavatkozáson. De mégis melyik klinikát érdemes a számos rendelkezésre álló közül választani? Napjainkban már kétség sem férhet ahhoz, hogy a legtöbben a magánrendelés mellett szeretik letenni a voksot, hiszen így sokkal nagyobb odafigyelést kapnak, mintha az állami rendszerben keresnének fel szakembert. Ez a fajta bizalmi viszony akár a félelmet is képes csökkenteni.

Nem kell tartanod a fogorvosoktól, többet ér a mosolyod szépsége és egészsége, mint egy elhúzódó szenvedés”- jegyzi meg Dr. Czigler Péter, a 13. kerületi Clinident Fogászati Centrum igazgatója. A magánklinikán ráadásul korszerű érzéstelenítés, minőségi alapanyagok és a legújabb eljárások közül választhatsz akár kezelés, fogszabályozás vagy fogpótlás alkalmával. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a technikai háttérbe és az orvosokba vetett bizalom képesek felülírni az akár évtizedes rossz tapasztalatokat is.

Akár felnőttkorban is lehetőséged nyílik arra, hogy szabálytalan fogaid korrigáltasd. Többféle fogszabályozó módszer közül választhatsz, de fogfehérítés és fogkő eltávolítás kapcsán is profik várnak. A már erősen szuvasodott fogak is megmenthetőek fájdalommentes kezeléssel, ha pedig fogpótlás válik szükségessé, sikerülhet megtalálni a minden szempontból adottságaidnak és igényeidnek megfelelő megoldást.

Figyelj nap mint nap a szájhigiéniára, és ne feledkezz meg a rendszeres fogorvos látogatásról sem. A megelőzésnek köszönhetően megőrizheted saját fogaidat, de ha mégsem sikerülne ez, akkor sem kell lemondanod a teljes fogsor jelentette magabiztosságról. A vonzó mosoly nem elérhetetlen álom akkor sem, ha úgy érzed, tartasz a fogorvosi rendelőktől. A Clinident rácáfol az előítéletekre.

Forrás: https://napidoktor.hu/index