Fiatalon is védekezhetünk a demencia ellen

A University College of London friss vizsgálati eredményei szerint a nyolc éves gyerekek emlékezeti és gondolkodási teszteken nyújtott teljesítménye összefüggésben van a hetvenéves kori képességekkel.

A Neurology szaklapban közzétett adatok az Insight 46 névre hallgató kutatási projektből származnak. Ebben több mint ötszáz, az 1946-os év ugyanazon hetében született résztvevő egészségét követik nyomon. A szóban forgó adatelemzés ezen belül a demencia kialakulására fókuszált.

A hosszú távú vizsgálat során a gyerekek nyolcéves korában (még az ’50-es években) négy különböző, az emlékezeti és gondolkodási készségeket mérő tesztet vettek fel. Amikor később a résztvevők elérték a hetvenéves kort, a tesztek időskori változatát, a demencia szűrésére is alkalmazott Mini Mentál tesztet ismételték meg velük. A legtöbb résztvevő emellett agyi képalkotó vizsgálaton is átesett, hogy ezáltal a tudósok az Alzheimer-kórra vagy más demenciákra utaló agyi elváltozásokat is azonosíthassák.

Az eredmények alapján, akik gyerekkorban jobban teljesítettek a gondolkodási próbákban, azok idős korban is jobb szellemi frissességnek örvendtek. Emellett az is megmutatkozott, miszerint azon résztvevők esetében, akiknél az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozott fehérje, az amyloid magasabb jelenlétét találták a képalkotó eljárások során, azok általában gyengébb gondolkodási és emlékezeti teljesítményt is mutattak.

Az Alzheimer Research UK kutatóintézet tudományos vezetője, Dr. Carol Routledge elmondta, jelenleg úgy tartjuk, hogy a gyerekkori gondolkodási teljesítmény és az időskori szellemi frissesség közötti komplex összefüggés hátterében a kognitív tartaléknak nevezett jelenség áll. Ennek értelmében az életünk során megszerzett emlékezeti és gondolkodási készségek a későbbiekben megvédhetnek minket a demencia kialakulásának veszélyétől.

Hozzátette, hogy a tudományos eredmények szerint a demencia kockázatának egyharmada a mi irányításunk alatt áll, azaz ekkora rész megváltoztatása felett van az egyénnek kontrollja. A demencia kialakulását jó étrenddel, elegendő testmozgással, a vérnyomás és koleszterinszint karban tartásával, a dohányzás mellőzésével és a szellemi aktivitásunk megőrzésével befolyásolhatjuk pozitív irányban.

Ne feledjük: minden kis lépéssel teszünk az agyunk egészségéért és a pozitív változásokat soha nem késő elkezdeni!

Forrás: felejtek.hu