Férfiklimax ? hormonális változások idézik elő

A 45 év fölötti férfiak mintegy harmadát érintheti Magyarországon a férfiklimaxnak nevezett állapot, amely fizikai, szellemi és szexuális teljesítménytöréssel jár együtt.

Az andrológus szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy ezzel az állapottal ma már nem feltétlenül kell együtt élni. A férfiklimaxot, csakúgy mint női megfelelőjét, hormonális változások idézik elő. A jelenség hátterében – a nemi működést is szabályozó férfi nemi hormon – a tesztoszteron szintjének változása áll. A felnőtt férfiak szervezetében a tesztoszteron részt vesz az izomműködés, a csontanyagcsere, a szívműködés és az agyi folyamatok vezénylésében is egyebek közt. Termelődése körülbelül 30 éves kortól fokozatosan csökken, évente mintegy 1százalékkal. 

A legújabb kutatások arra is fényt derítettek, hogy a hormonhiány a nemi működés zavarán túl felelős az izomzat csökkenéséért, a csontritkulásért, a hasi elhízásért és hozzájárul a szénhidrát-, illetve a zsír-anyagcserezavar kialakulásához is. Ezek az eltérések az érelmeszesedés, a koszorúér-betegség elsődleges hajlamosító tényezői. A változások sokfélesége miatt a férfiklimax tünetei is szerteágazóak. 
4232Ezek közül legfontosabbak a nemi vágy csökkenése, merevedési zavar, szellemi és fizikai teljesítőképesség romlása, olyan vegetatív tünetek, mint az izzadékonyság, hőhullámok, de jellemzője lehet az ingerlékenység, az alkalmazkodóképesség romlása, alvászavar, türelmetlenség és feszültség is. 

Mivel maga a tünetegyüttes is sokrétű, ezért kezelése is összetett. A szakemberek adatai szerint Magyarországon jelenleg a rászorulók csupán fél százaléka részesül oki kezelésben, ami hormonpótlást jelent. Papp György hangsúlyozta, hogy a kezelés megkezdése előtt kiterjedt fizikális és laboratóriumi vizsgálat szükséges, melynek során kizárják a prosztata rosszindulatú daganatát, a máj- és vesebetegségeket.

A hormonpótló terápia mellett nagy jelentősége van az életmódnak is, a rendszeres, nem megerőltető testmozgás és az elhízás megelőzése hozzájárul a sikerhez.

A férfiklimax – létezik?

A nők privát véleménye szerint, igenis a férfiaknak is van “veszedelmes életkoruk“. A férfiklimax igazolására, és kezelésére erősebb érvek is elhangzanak. Egy bizonyos kor után bizony már nem fickóskodnak, fáradékonyak, nehezen összpontosítanak, ingerlékenyebbek, és akár a nőkre, hőhullám tör rájuk. Most már gyógyszerük is van, egy erős ösztrogén- (női nemi hormon) készítmény.

Ebből a megfontolásból lapértesülések szerint egy német kisvárosi rendelőintézetben megszüntették az andrológiai ambulanciát, és az ilyen problémával kűzdő betegeket – értelemszerűen férfiakat – a nőgyógyászatra irányítják át.

Egyes források szerint, az erősebb nem néhány kísérletező tagja kipróbálta már a klimaxos feleségének felírt hormonkészítményt, és jó hatással volt rá. Felélénkült tőle, és megszűntek a hőhullámai is. Mellékhatást viszont szerencsére nem észleltek magukon. 🙂
4233A férfiklimax igazolására, és kezelésére erősebb érvek is elhangzanak.
A férfiak tesztoszteron-termelése éppúgy csökken, mint a nőknél az ösztrogéné, csak ez az erősebb nem esetében jóval lassúbb, hosszú éveken át tartó folyamat is, míg a gyengébb nem szervezetében viharos gyorsasággal megy végbe. Következményei hasonlóak mindkét nemnél (például a csontritkulás).

Minthogy egyre több hasonlóságot mutatnak ki a férfi- és a női klimax között, számos nőgyógyász vállalja férfi betegek kezelését is.

Ezt azonban bizonyos szakorvosi tömörülések – urológusok, andrológusok – nem nézik jó szemmel. Ki a praxisát félti, ki az orvostudományt és olykor a beteget is. A tudomány óvatosságra int, mondván, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy férfiklimax egyáltalán létezik, és hogy lehet-e egyáltalán funkciója az ösztrogénnek egy férfi szervezetében.
A nemi hormonok rákkeltő hatásával is riogatják szegény férfiakat, akik közül sokan részesülnek hormonkúrában férfiasságuk kondícióban tartására.

Hogy akkor mi az igazság? Tényleg létezik a férfiklimax, vagy csak kitaláció? Talán jónéhány feleséget kéne megkérdezni erről…

Forrás: