Férfiak támogató szerepben

Habár hagyományosan a nők azok, akik gyakrabban kerülnek támogató szerepbe, mikor egy hozzátartozójuk segítségre szorul, ma már egyre több férfi is elvállalja ezt a feladatot.

Sokan a feleségükről gondoskodnak, míg mások az édesanyjukat, testvérüket vagy más szerettüket segítik az Alzheimer-kórral vagy más demenciával együtt élve. Mindez azt is jelenti, hogy egyes férfiaknak egészen új, számukra ismeretlen kihívásokkal kell szembenézniük.

A háztartás ellátása

Még ma sem ritka, hogy egy-egy családban a nők egyedül felelnek a házimunkáért. A demencia előrehaladtával azonban egyre nehezebbé válik a háztartás vezetésének tervezése, ütemezése, az étkezések kigondolása és a főzés, takarítás lebonyolítása. A gondoskodást nyújtó férfiak ilyenkor azzal szembesülhetnek, hogy egészen új készségeket kell elsajátítaniuk. Érdemes mielőbb elkezdeni besegíteni apróbb feladatokba és – amennyiben még korai stádiumról van szó – megkérni a demenciával élő női szerettünket, mutassa meg miként is kell egy-egy feladatot végrehajtani -számol be a Felejtek.hu.

Személyes gondoskodás

Idővel meglehet, hogy személyes és intimebb gondoskodási területeken is támogatni kell a demenciával élőt. Sok férfi számára teljesen ismeretlen és eleinte akár kényelmetlen feladatot jelenthet asszisztálni a fürdetésben, öltözködésben, fésülködésben, sminkelésben és hasonló tevékenységekben. Ilyenkor jól jön, ha egy női hozzátartozó vagy barát útmutatását kérjük.

Fotó: 123rf.com

Mindennapi kihívások

Ami egy nő számára egyszerű mindennapi teendő lehet, az a férfiként gondoskodást nyújtó hozzátartozónak szintén teljesen új szituáció lehet. Amikor például a demenciával élő feleség számára melltartót kell venni, vagy a beteg segítséget igényel az öltözőfülkében, az nem ritkán jelent komoly megoldandó feladatot.

Az érzelmi támasz elveszítése

A gyakorlati kérdéseken túl a partner vagy házastárs érzelmi támogatásának fokozatos elveszítése jelentheti a legnagyobb tehertételt. A férfiaknál ugyanis hagyományosan kevésbé jelenik meg a kiterjedt, barátokból, ismerősökből és családtagokból álló támogatói kör, ami sok nő életében magtól értetődő természetességgel alakul ki. Ahogyan azonban a demencia egyre több területet érint, a demenciával élő egyre kevésbé lesz képes a rokoni-baráti kapcsolatok fenntartására és ápolására, ezért mindez a betegről gondoskodó férfira hárulhat. Fontos ezt időben tudatosítani, hiszen könnyen elmagányosodhat a demenciában személy és az őt támogató hozzátartozó is, ha nem tesznek aktív erőfeszítéseket a kapcsolatok életben tartására.

A férfiaknak ugyanúgy kell a támogatás

Minden személyes támogatást vállaló embernek elkerülhetetlenül szüksége van a jólléte karbantartására. Fontos odafigyelni a testmozgásra és a helyes étkezésre, valamint kellő minőségi időt fordítani saját magunkra is – még akkor is, ha a mindennapokban ez nem könnyű. Kiemelendő emellett a társas kapcsolatok ápolása, a társas támogatás igénybevétele. Szervezzünk meg rendszeresen olyan pihenőket magunknak, amikor más vállalja át időlegesen a személyes gondoskodást, hogy feltöltődhessünk és mentesülhessünk a feladattal járó mindennapi stressz káros hatásaitól. A feszültségek levezetésében az is segíthet, ha megfelelő platformot találunk a nehéz érzések kibeszélésére – sokszor ez más, demenciával élőről gondoskodók társaságában a legkönnyebb. Sok férfi érzi úgy, hogy más férfiakkal jobban meg tudja osztani élményeit – keressünk ilyen csoportokat vagy közösségeket is!

Forrás: https://napidoktor.hu/index