Ebola – két nap alatt több mint százzal emelkedett az áldozatok száma

Két nap alatt 106-tal emelkedett a Nyugat-Afrikában terjedő Ebola-járvány halálos áldozatainak száma, s elérte az 1350-et – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO), három ország augusztus 17-18-i adatai alapján.

A szervezet szerint a két nap alatt 221 új gyanús, valószínű, illetve megerősített Ebola-megbetegedést regisztráltak Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Az adatok alapján a halálos áldozatok száma leggyorsabban Libériában emelkedik, ahol a járvány kezdete óta már legalább 576-an vesztették életüket a vérrel és más testnedvvel terjedő betegségben.

A kór tünetei közé tartozik egyebek között a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés.

Szerdai jelentésében a WHO felhívta a figyelmet arra, hogy az Ebola-járvány által érintett országok az utóbbi időben “ellátási zavarokkal szembesülnek, egyebek mellett az üzemanyagok, az élelmiszerek és más alapvető cikkek tekintetében”, miután egy sor légitársaság és szállítmányozási vállalat leállította Libéria, Sierra Leone és Guinea fővárosába irányuló járatait.

A betegség továbbterjedésének megakadályozására tett elkeseredett próbálkozásaik keretében a libériai hatóságok egészségügyi zárlat alá helyezték a főváros, Monrovia egy hatalmas nyomornegyedét, amelyben mintegy 50 ezer ember él. A karantén miatt az érintett West Point negyedben szerdán tiltakozás kezdődött, a tüntetők kövekkel támadtak a rendőrökre.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.