Dohányzás ellenőrzés – egyre kevesebb a kifogás

A Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény módosításaihoz kapcsolódó türelmi időszak végétől július 31.-ig már közel húszezer ellenőrzést végeztek a közegészségügyi felügyelők az országban.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy a kifogásolási arány jóval 1 százalék alatt állandósulhat.

Júliusban – a megelőző hónaphoz hasonlóan – átlagosan mindössze 2-3 kifogás jutott ezer vizsgálatra vetítve. A Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény (NVT) szabályainak betartását a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei kistérségi intézetei vizsgálják.

nemdohanyzo1

Munkatársaink júliusban legtöbb esetben munkahelyeket (39%) kerestek fel. A legnagyobb arányban a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeknél találtak kifogásolni valót (44%), de munkahelyeken, szállodában és közforgalmú intézményben is előfordultak szabálytalanságok. Ez utóbbi kategóriába tartoznak például az üzletek, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és a felsőoktatási intézmények.

A júliusi jogsértések miatt várhatóan 560.000 forint bírságot kell befizetniük a szabálytalankodóknak. Ez ugyan több mint háromszorosa a júniusi értéknek, de még így is jóval elmarad a türelmi időszak lejártát követő két hónapban milliós nagyságrendben kiszabott bírságok összegétől.

shutterstock_95338153 Leszokási tippek!

A közegészségügyi felügyelők az általános ellenőrzések részeként és célirányosan is végeznek vizsgálatokat. Kiemelt figyelmet fordítanak azokra az egységtípusokra, amelyeknél a tapasztalatok szerint magasabb a kifogásolási arány, továbbá utóellenőrzésekkel győződnek meg arról, hogy a hiányosságokat az üzemeltetők megszüntették-e. A NVT szabályainak megsértésével kapcsolatosan az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz (OTH) és a kistérségi/kerületi intézetekhez is érkeznek bejelentések, melyeket minden esetben kivizsgálunk.

dohanyzas13

A dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban így Magyarországon is. Hazánkban a lakosság 29%-a dohányzik, a nők és a férfiak napi átlag cigarettafogyasztása az unió átlaga feletti. A tüdőrákban elhunytak számát tekintve Magyarország világelső, ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írandó.

A passzív dohányzás jelentős népegészségügyi és gazdasági terhet jelent, amelynek csökkentése a dohányzás visszaszorításának fontos területe. Ezt a célt szolgálja a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény 2012 januárjától életbe lépett módosítása.

Az ÁNTSZ tapasztalatai azt mutatják, hogy a tulajdonosok, üzemeltetők és az állampolgárok is megértették a nemdohányzók védelméről szóló szabályozás fontosságát és alapvetően jogkövető magatartást tanúsítanak. Az elmúlt időszakban több olyan történet is eljutott hozzánk, amelyekben állampolgárok arról számolnak be: éppen a szabályok változása késztette őket arra, hogy abbahagyják a dohányzást.

Forrs:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.