Derékfájdalom miatt rokkantság?

A felnőtt lakosság jelentős része megélte már a hát-, különösen a derék fájdalmát.

Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa azoknak ad tanácsot, akik aktívak kívánnak maradni és szeretnék lerövidíteni a munkából való kiesést.

Az ágynyugalom nem kívánatos

A Spine szakmai folyóiratban megjelent belga tanulmány szerint sokkal gyorsabban visszatérhetnek a munkájukhoz a derékfájdalom miatt szenvedők, ha az orvos nem csak konstatálja a mozgáskorlátozottságukat, de kivezető utat is képes nekik mutatni.

A nem-specifikus derékfájdalom, vagyis amelyet nem valami speciális eltérés okoz, nagyon gyakori és költséges probléma. Csupán Belgiumban ez okozza a fizikai munkások negyedének tartós mozgáskorlátozottságát.

A felépülés gyakran évekig tart, sőt, sokszor életfogytiglan tartó rokkantsággal kell számolni, ami nyilván a betegnek és a társadalomnak is meglehetősen költséges végkifejlet.

A szakemberek 506 – jórészt fizikai – munkást vontak be a kutatásba, akik a derékfájdalmaik miatt éppen táppénzen voltak. A dolgozókat véletlenszerűen két csoportra osztották: az egyik csoportnál csupán a Belgiumban szokásos módon megállapították a mozgáskorlátozottság mértékét, a másik csoportot viszont emellett orvosi és életmódbeli útmutatással is ellátták.

Olyan tanácsokat kaptak, mint, hogy tartózkodjanak az ágynyugalomtól és próbáljanak annyira aktívak maradni, amennyire lehetséges. Ugyanakkor megnyugtatták őket, hogy a fájdalom előbb-utóbb alább fog hagyni. (Olyan súlyos panaszokkal rendelkező munkásokat, mint például az isiász, nem vontak be a felmérésbe.)

Derékfájdalom miatt rokkantság?

Az eredmények azt mutatták, hogy akik életvezetési tanácsokat is kaptak, nagyobb eséllyel épültek fel a betegségükből és térek vissza a munkába, ez mindössze 4 százalékuknak nem sikerült egy év után sem. Ezzel szemben, az egyszerűen csak „rokkantosítottak” 8 százaléka volt képtelen egy év után a munkába való visszatérésre. A szakemberek szerint ezen különbség fő oka az orvosi hozzáállás volt, amely biztatta és a helyes irányba terelte a betegeket.

fajdalom17 5 gyakorlat hátfájás ellen!

A kutatás fő következtetése szerint nagyon sokat tesz hozzá a betegek felépülési esélyeihez a megfelelő felvilágosítás, tanácsadás és az aktív élet propagálása. Vagyis mindenképpen a „rehabilitáció-orientált megközelítés” lenne a kívánatos, amelynek ráadásul már az első vizitek alkalmával meg kellene történnie.

Ha ugyanis a beteg az első hat hét során nem kap szakszerű útmutatást az optimális kezelésre és életmódra vonatkozóan, nagyobb eséllyel alakulhatnak ki a betegség „mellékhatásai”. Ezek pedig tovább növelhetik a munkából való kiesés időtartamát. 

Személyre szabottan kell megtalálni a megoldást

"Nagyon fontos lenne, hogy mi, szakemberek is próbáljuk a fájdalmakkal érkező beteget meggyőzni a mozgás és az aktív élet jelentőségéről. Ez nem csak fizikailag segít, de a páciens érdeklődésének fókuszát is képes pozitív irányba terelni, és meggyőzni őt arról, hogy ura a testének és képes kezelni a fájdalmat." – ismerteti dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa.

Az orvosi vizsgálat és ellenőrzés azonban elengedhetetlen, hiszen minden páciensnek személyre szabottan kell ajánlani azt a mozgásformát, amely az ő kora, állapota, problémája, edzettsége mellett a legoptimálisabb.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.