Csontnélküli pénisz

Egy genetikai kód lehet azért a felelős, hogy az embernek másképp fejlődött az agy és, hogy a péniszben nincsenek csontok.

Kutatók szerint a genetikai kód egy eltűnt darabkája lehet a felelős, hogy az emberek agya a többi emlőshez képest nagyobb méretűre fejlődött az evolúciós folyamatok során, illetve annak is ez a genetikai hiány lehet az oka, hogy a férfiak péniszében nincs csont.

Az évezredek során az emberi DNS néhány apró darabkájának az eltűnése magyarázattal szolgálhat, hogy miért fejlődött az agyunk másképpen a többi emlősállathoz képest. Valószínűleg ez a genetikai hiány lehet az oka annak is, hogy például a csimpánzoktól és az egerektől eltérően az emberi péniszben nem találhatók csontok.

A kutatások szerint a csontos pénisz genetikai jellege több mint 500 000 évvel ezelőtt veszett el az emberi DNS-ből, írja a Nature című folyóirat. A tudósok úgy vélik, hogy a DNS-láncból hiányzó részek miatt fejlődött az emberek agya nagyobb térfogatúra a többi emlőshöz képest.

penisz1

„Nemcsak szokatlan, de nagyon is meglepő a tanulmány eredménye, mely során megállapítottuk, hogy bizonyos szekvenciák hiányoznak az emberi DNS-ből.” – nyilatkozta David Kingsley, a Stanford Egyetem professzora, a tanulmány egyik vezetője. Szerinte ezek a DNS-ben végbement változások sok tekintetben hasonlítanak azokhoz a molekuláris eseményekhez, melyek a törzsfejlődés során evolúciós különbségeket okoztak a különféle organizmusok között.

A tanulmány készítői 510 olyan területet azonosítottak a genomok összehasonlítása során, amely az emberek DNS-ből hiányzott, de a csimpánzok és más emlősök genetikai kódjában megtalálhatók voltak.

Gill Bejerano, a Stanford Egyetem adjunktusa elmondása alapján a vizsgált genetikai módosulásnak köszönhetően kétféle gén módosult jelentős mértékben: az egyik a szteroid hormonokat, mint például a tesztoszteront érzékelő receptorok működéséért felelős gén, a másik pedig az agyi idegfejlődésért felelős gén.

Forrás: