Beszélgessünk a melanomáról!

Magyarországon évente 2000 új melanomás eset van, és mintegy 300 ember haláláért felelős ez a betegség. Sajnos a halálozás e betegségben sokszor a fiatalabbakat érinti, pedig a megelőzés és a megfelelő ellátóhelyhez fordulás sokat segíthet.

Az Onkológiai Kerekasztal tegnapi ülésének témája a melanóma volt.

Az Onkológia Kerekasztal a Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére létrejött, a releváns betegszervezetek, a szakma és a döntéshozói oldal képviselőinek részvételével rendszeresen megszervezett zártkörű esemény. A kerekasztal ülésein mindig az onkológiai ellátás aktuális problémáira, kihívásaira keresik a résztvevők a választ, és elmondható, hogy az eddigi ülések során számos gondra találták már meg közösen a megoldást.

A Kerekasztal legnagyobb erénye abban áll, hogy azon minden az onkológiai ellátásban lényeges szerepet játszó szereplő képviselteti magát, így a felmerülő kérdéseket teljes körűen, összefüggéseiben lehet megvizsgálni és a megoldást megtalálni.

A mostani Kerekasztal célja a bőrgyógyászati rákok közül a legrosszabb indulatú kórforma, a festékes melanóma kérdéskörének áttekintése, az átalakuló ellátásban az onkológiai betegeket érintő változások számbavétele, és a civil szervezetek jelenlegi legégetőbb kérdéseinek tisztázása volt.

A Kerekasztalon a szakmai szervezetek képviselői – Országos Onkológiai Intézet, Magyar Onkológusok Társasága, Magyar Dermatológiai Társulat, MDT Dermato-onkológia Szekció, klinikai onkológia országos szakfelügyelő főorvosa, Országos Alapellátási Intézet -, döntéshozói oldal képviselői – NEFMI, OEP – és az onkológiai civil szervezetek vezetői vettek részt.

shutterstock_136434552

A megbeszélésen elhangzott, hogy a melanómás megbetegedés esetében legfontosabb az időben történő felismerés és megfelelő ellátóhelyre történő eljutás. Az időben történő felismerésben az érintett szerepe is elengedhetetlen, egyfelől lényeges, hogy ismerje a saját kockázatát, másrészről ő az aki naponta látja, így felismerhet egy, a bőrén lévő festékes anyajegy megváltozását.

Mindazonáltal az alapellátásban dolgozók szerepe is kulcsfontosságú, a kerekasztalon elhangzott egy vizsgálati adat, miszerint ha 5 évente egyszer megvizsgálja a háziorvos a páciens teljes bőrfelületét, ezzel felére csökken a melanóma rizikója. Lényeges az is, hogy a háziorvos a gyanús eseteket megfelelő szakrendelésre irányítsa, hiszen „inkább küldjön négy beteget feleslegesen, minthogy akár csak egy eset is kicsúszhasson” mondták a bőrgyógyász szakemberek a megbeszélésen.

A melanóma mind diagnosztikájában, mind kezelésében egy összetett és bonyolult betegség, így ellátása – a maximális hatékonyság és költséghatékonyság érdekében – centrumokban történik. Az országban összesen öt ilyen centrum van, a négy orvosi egyetem bőrgyógyászati klinikája illetve az Országos Onkológiai Intézet.

A megbeszélésen elhangzott, hogy aki eljut ezen centrumok valamelyikébe ott olyan „onkoteam” foglakozhat a kezelésével, amiben minden szakember, így például onkodermatológus is részt vesz. Ez más onkológiai kezelőhelyeken nem feltétlenül biztosított.  Mindemellett ezen centrumokban rendelkezésre állnak a megfelelő diagnosztikai eszközök és hozzáférhetőek a szükséges kezelési eszközök, gyógyszerek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy ha a beteg eljut ezen centrumok valamelyikébe ott megkap minden szükséges segítséget, a gond azonban az, hogy nem minden beteg kezelése ezen centrumokban zajlik.

shutterstock_513161984

A megbeszélésen szóba kerültek azok az új terápiás lehetőségek is, melyek a már előrehaladott állapotú (belső szerveken lévő áttét), eddig szinte reménytelen betegeknek kínál új terápiás lehetőséget. A szakma is nagy várakozással néz ezen új, sok esetben célzott terápiás lehetőségek elé, azonban kifejtette, hogy ezen lehetőségek elérhetősége jellemzően csak a centrumokban megoldható.

A finanszírozó ezzel kapcsolatban felhívta rá a figyelmet, hogy támogatni csak már hazánkban is törzskönyvezett készítményeket lehet, illetve hogy normál finanszírozásban adható készítményeket semmilyen indokkal sem lehet egyedi méltányosságra hivatkozva kérni.

Végezetül a házigazda Magyar Rákellenes Liga rámutatott, hogy ezen a terápiás területen a civilek szerepe is nagyon lényeges, hiszen mind a megelőzésben, mind a már érintettek megfelelő helyre irányításában fontos szerepet játszik az ő információs tájékoztató tevékenységük.

Forrás: