Az ember hibernálása nem létezik – egyelőre?

Az ember hibernálása – ma még – számos okból nem végezhető el. Őseink génjei azonban árulkodnak arról, hogy a lehetőség megvan bennünk. Az emberi hibernáció segítheti az orvos- és az űrtudomány fejlődését, de miért nem oldható meg jelenleg és miként működhetne?

Az ember hibernálása ma még nem létezik. Sokan felteszik magukban a kérdést, hogy ha a hideg, jeges időben az állatok egy része képes erre az állapotra, vajon mi miért nem? Tény, hogy az őseinktől származó gének alapján megvan a lehetőség bennünk erre, s jelentősen segíthetné az orvosi- és az űrtudomány fejlődését. Használhatnánk traumák vagy betegségek túlélésére is. A válasz meglehetősen bonyolult arra, miért nem oldható meg manapság az ember hibernálása – bár egyes tudósok azt gondolják, hogy ennek lehetővé tétele csak idő kérdése. Az ember hibernálására nincs túlságosan sok megfelelő bizonyíték.

A British Medical Journal 1900-ban közzétett egy történetet, mely azt állította, hogy az oroszországi Pszkovban bemutatták az emberi hibernáció egy formáját, amelyet téli álomnak avagy lotskának neveztek. Ma élő kutatók szerint azonban nincs bizonyíték arra, hogy ez valós történet lenne.

hibernálás

Fotó: 123rf.com

A cikket 2000-ben újra nyomtatták: orosz parasztokról szólt, akik az év felét alvással töltik, hogy elkerüljék a krónikus éhínség nehézségeit. Az ismeretlen szerző szerint a családtagok felváltva raknak tüzet, míg a többiek alszanak. Naponta egyszer ébrednek fel, esznek egy szelet kenyeret, visszaalszanak és hónapokkal később felébrednek, amikor melegszik az idő. A kemény téli hideg elkerülése valóban jól hangzik. De ne haladjunk annyira előre.

Dr. Sandy Martin hibernáció-szakértő, a Colorado Egyetem emeritusz professzora szerint meggyőző bizonyíték nincs az ember hibernálására, a pszkoviak téli alvására – ő hiányol erről egy fiziológiai tanulmányt. Ha ilyen tényleg létezik, azokat az embereket valóban tanulmányozni kell – ám ő 40 év alatt nem hallott ilyesmiről a hibernációval kapcsolatos konferenciákon.

Miért nem lehetséges az ember hibernálása?

A válasznak evolúciós gyökerei vannak. Nagyon régen létezett hibernálódott ősünk. Ez az ős az összes emlős elődje volt, beleértve az emberét. Egyesek úgy vélik, ez azt jelenti, hogy a tudomány képes újra elérni az ember hibernálását.

„Véleményem szerint a hibernálás egy ősi tulajdonság” – mondta dr. Martin. – “Talán azért éltük túl a nagy aszteroidabecsapódást és a kihalást, mert őseink használhatták a hibernációt abban az időben. Lehet, hogy föld alatti, sugárzás előtti emlősök voltunk. Az evolúciós genetika állítása szerint az összes emlős közös ősei hibernálódtak.”

hibernálás

Fotó: 123rf.com

A 2020-as kutatások is azt sugallják, hogy a korai emberek képesek voltak erre. Bár az eredmények nem meggyőzőek, a kutatók szerint a félmillió évvel ezelőtti ősök valóban hibernálódhattak, hogy túléljék a rendkívül hideg körülményeket. Ezt a tulajdonságot elveszíthettük, de rendelkezhetünk az emberi hibernáláshoz szükséges génekkel – véli dr. Martin.

Martin szerint csak idő kérdése, hogy kitaláljuk, hogyan hibernálhatunk. Kérdés, hogy akkor miért nem tesszük ezt természetes módon? Az emberek valószínűleg azért nem hibernálódnak, mert ez nem jelent evolúciós előnyt, nem segítette volna elő a túlélést és a szaporodást.

Íme néhány ok, amiért az ember hibernálása nem működik:

  • Amennyiben torporban vagy téli álomban vagyunk (ami leállítja az anyagcserét), vagy hibernált állapotban (hosszan tartó álom), az azt jelenti, hogy nem tudunk szaporodni.
  • Ha nem szaporodunk, más versenytárs fajok többet szaporodnak és esetleg átveszik a helyünket.
  • Amikor téli álomban vagyunk, nem tudjuk megvédeni magunkat a ragadozóktól.

„Ez egy evolúciós kompromisszum és a faj veszíthet, hacsak nem egy nagyon biztonságos helyen használja a hibernálódást” – mondta dr. Sandy Martin.

A cikket folytatjuk.

Olvasd el ezt is!

Szélütés után lehibernálnak!

Forrás: Adrina - napidoktor.hu