Az agyi szkennelés és a leszokás

Jóval nagyobb eséllyel jelezhető előre, hogy ki fog valóban leszokni a dohányzásról, ha az érintettek agyi aktivitását követik bizonyos filmek megtekintése közben.

A Health Psychology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányba huszonnyolc erősen dohányzó felnőttet vontak be. A résztvevőknek a cigarettáról való leszokást népszerűsítő kisfilmeket vetítettek le, közben pedig mágneses rezonanciás képalkotó eljárás (MRI) segítségével követték nyomon agyi aktivitásukat.

A résztvevők minden egyes kampányfilm után szóban is beszámoltak leszokási szándékuk erősségéről, illetve arról, mennyire bíznak leszokásuk sikerében. A kutatók egy hónap elteltével ellenőrizték, hogy miként változtak a vizsgálatba bevont emberek dohányzási szokásai.

hamutarto9

Megállapították, hogy azok, akiknél az MRI-vizsgálat aktivitást mutatott a középső prefrontális kéregben a filmnézés közben, jelentősen nagyobb eséllyel csökkentették dohányzásukat, függetlenül attól, mit vallottak korábban szándékaikról vagy elszánásuk erősségéről. A Michigani Egyetem kutatói úgy vélik, módszerükkel nagyobb eséllyel jelezhető előre, mely hirdetések, kampányfilmek segíthetik hatékonyan a dohányzásról való leszokást.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.