Arithmofóbia – Félelem a számoktól

A számoktól való félelem az életünk része, még ha bele sem gondolunk, akkor is.

A számoktól való félelmet nem gondolnánk gyakori betegségnek, azonban ennek megcáfolására elég, ha a tizenhármas számot említjük.

Ismert tény, hogy vannak kultúrák, ahol bizonyos épületekben, járatokon eltörölték ennek a számnak a használatát, mivel az utasok, vendégek, vagy akár a dolgozók igyekeztek elkerülni ezeket. Ennek a betegségnek a neve triszkaidekafóbia. Vajon milyen más számoktól félünk még?

A rettegett 666

Kevés autót látunk ezzel a rendszámmal, mivel a tulajdonosok minden erejükkel tiltakoznak a használata ellen. A félelem neve: hexakosioihexekontahexafóbia.

Oka, hogy a 666-os számot a sátán számának tartják, ezért azok, akik kapcsolatba kerülnek ezzel, úgy érzik, a megszokottnál gyakrabban történnek velük rossz dolgok, balesetek. Az átlagember pedig nem bízza a véletlenre, így egyszerűen elkerüli ezt a számsort, ha teheti.

A 4 majdnem 13

Tetrafóbia, vagyis a négyes számtól való félelem elsősorban a keleti országokban, Dél-Koreában, Japánban, vagy Kínában jellemző. A négyes szám elkerülésére, annyira nagy figyelmet fordítanak, hogy a legtöbb esetben az erre a számjegyre végződő számokkal sem szívesen kerülnek kapcsolatba.

idegbaj7

A negyedik emelet, ajtó, osztály gyakran kimarad az építkezésekkor és szervezetek felépítésénél. Szintén elkerülik a dátumban, ünnepekkor és más eseményekkor, kórházakban, a hajózásban, illetve a légitársaság járatain. A tetrafóbia oka, hogy a szám leírva és ejtve majdnem megegyezik a halál szóval.

Megelőzése

Bizonyos kultúrákban valamelyik számtól való félelem a tradíció része, így a fóbia kialakulásának elkerülése nem lehetséges, hiszen ez a viselkedés az adott környezetben teljesen normálisnak tekinthető.

A félelem kialakulhat fiatal korban is, például olyan esetben, ha bizonyos jelenetekben, filmekben, történetekben felbukkanó misztikus számok beleivódnak a tudatunkba.

Kezelés

Az ártalmatlannak tűnő fóbia túlzott méreteket ölthet, így nem árt, ha fiatalok esetében a szülők kivizsgáltatják gyermeküket. A mentális betegség felnőttkorban is gondokat okozhat a munkahelyen, vagy rendszeres utazások alkalmával. Mindez azonban pszichológus segítségével és a fóbia kialakulásának okának feltárásával kezelhető.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.