Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra

Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra az egészségügyi ellátás során. Ebben mind a lakosságnak, mind pedig a szakembereknek nagy szerepük és felelősségük van – mondta az egészségügyért felelős államtitkár.

Horváth Ildikó úgy fogalmazott, hogy elkötelezettnek kell lenni a helyes antibiotikum-használatban, hiszen világméretű probléma az antibiotikumokra már rezisztens baktériumok megjelenése. Széles a skála, hiszen a kézmosástól az állategészségügyben használt antibiotikumokon át számtalan területen közbe lehet avatkozni.

Antibiotikum használata

Fotó: 123rf.com

 

 

 

 

 




 

 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című kiemelt projektjének sajtótájékoztatóján az államtitkár kiemelte, már a háziorvosi ellátás során igyekeznek műszerfejlesztési forrásokat biztosítani, hogy az orvosok ne csak a jó szakmai tapasztalatukra támaszkodhassanakAz antibiotikum rezisztencia nagy kihívást jelent az egészségügyi ellátás során. Ezen készítmények túlzott használata betegbiztonsági kockázatot jelent.

Az államtitkár jelezte, 2018-ban hoztak rendeletet a kórházon belüli fertőzések minél hatékonyabb megelőzésére, és fontosnak tartotta, hogy erre plusz forrásokat biztosít a kormány. Horváth Ildikó beszélt arról is, hogy Magyarországon komplex az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések jelentése, ellenőrzése, de fontos ezen ellenőrzése erősítése.

Harminc éve nincs új antibiotikum

Müller Cecília országos tisztifőorvos az antibiotikum-nap alkalmából felelevenítette, hogy az 1930-as, 1960-as évek számítottak az antibiotikumok fénykorának, ám 1987 óta új antibiotikum-készítményeket nem fejlesztettek ki. A szakember kitért arra: az ezekre a készítményeknek ellenálló baktériumok kialakulásának oka elsősorban a nem megfelelő antibiotikum használata. Ez leginkább a kórházi ellátás során okoz problémát. Az országos tisztifőorvos szerint tudatosítani kell a lakosságban is, hogy antibiotikum használata csak orvos utasítására történjen, és annyi ideig és dózisban, ahogy azt az orvos rendeli.

Antibiotikum használata

Fotó: 123rf.com

Jelezte, a kórházi fertőzések jelentőrendszere jól működik hazánkban, azonban törekedni kell, hogy minden esetben mikrobiológiai vizsgálat előzze meg az antibiotikum használatát. Sokkal jobb, ha széles spektrumú antibiotikum helyett célzott készítményt rendeljen az intézmény.

Müller Cecília kiemelte, számos módszertani levelet adtak ki egyrészt a multirezisztens kórokozókkal szembeni védekezéssel és megelőzéssel kapcsolatban, illetve a négy leggyakoribb (érkatéter használat, lélegeztetés, húgyúti fertőzés, sebfertőzés) egészségügyi ellátás során fellépő fertőzések megelőzésére.

Több tízezer ember halálát okozza

Oroszi Beatrix, a kiemelt projekt szakmai vezetője arról beszélt: egy 2015-ös adatsor szerint az EU-ban 627 ezer ember megbetegedését okozták rezisztens kórokozók és 33 ezren bele is haltak valamilyen fertőzésbe. Ez a betegségteher nagyságrendileg megegyezik az influenza, a tbc és a HIV/AIDS okozta együttes megbetegedés esetszámaival. A szakember kiemelte, a szóban forgó projekt alaposan körbejárja a témát, a program során helyzetértékelés készül. Országszerte képzéseket indítanak és szakmai anyagokkal segítik az egészségügyi intézményeket a kórházi fertőzések hatékonyabb megelőzésében.

Forrás: https://napidoktor.hu/index