A tunyaság cukrossá tehet

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint az elkövetkező negyedszázadban duplájára – akár 366 millióra – is emelkedhet a Földön a cukorbetegek száma.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint az elkövetkező negyedszázadban duplájára – akár 366 millióra – is emelkedhet a Földön a cukorbetegek száma.

A Nemzeti Cukorbeteg Alapítvány úgy látja, mindehhez azok a keveset mozgó fiatal nők is hozzájárulhatnak, akik a majdani terhesség után jó eséllyel lesznek 2-es típusú cukorbetegek.

cukormérés

Az amerikai Harvard Egyetem kutatói és a Brigham Kórház orvosai több, mint egy évtizedes, húszezernél is több fiatal nőt vizsgáló programjuk végén megállapították, hogy az intenzíven sportoló nők esetében 30-40 százalékkal kisebb a terhesség utáni cukorbetegség kialakulásának az esélye, mint lusta kortársaiknál.

cukorbeteg2

Mint köztudott, a gyermeket váró nők 4-7 százaléka szenved terhességi diabétesztől, amely nemcsak az újszülött egészségét veszélyezteti, de a kismamát is hajlamossá teszi az úgynevezett 2-es típusú cukorbetegségre. Az amerikai szakemberek megállapították azt is, hogy nemcsak az aktív sportolók esélyi jobbak a betegség elkerülésére, de már azoknak a hölgyeknek is, akik rendszeresen hosszabb sétát tesznek.

Megdöbbentő tény – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az átlag magyar napi 4,5 órát tölt a televízió előtt -, hogy a terhességük előtt heti 20 órát tévézők (ez napi átlagban alig 3 óra!), és a szinte semmilyen fizikai munkát nem végzők (például az ülő-foglalkozásúak) esélye duplája a 2-es típusú cukorbetegség terhesség utáni kialakulására.

Hazai szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a 2-es típusú cukorbetegség, a hosszú tünetmentesség miatt, az egyik legalattomosabb betegség. Ebben az esetben ugyanis 10-15, de akár 20 év is eltelhet a cukorbetegség kialakulása után anélkül, hogy a betegnek bármilyen panasza is lenne.
Amikor azonban észleli a tüneteket, sokszor már olyan súlyos szövődmények lépnek fel, mint például a látás elvesztése.

Ha azt akarjuk, hogy a holnap születő gyermekek és a holnapi tinédzserek anyukái se szenvedjenek az egyre inkább népbetegséggé váló diabétesztől, nem árt a leendő anyukáknak már most felállni a tévék és a monitorok elől, és mozogni, mozogni, mozogni.

Forrás: