A téli tipikus betegsége – A krupp

Az orvosok szerint minden évszaknak megvan a tipikus gyermek megbetegedése. A téli hideg és nyirkos időben a krupp az egyik ilyen.

A kruppal találkozva először minden szülő nagyon megrémül. Januárban és februárban sajnos minden évben nagyon sok kruppos beteget kezelnek a magyarországi kórházakban. „A krupp a gége hangszalag alatti régiójában nyálkahártya-vizenyő által okozott, gyakran súlyos, belégzési nehezítettséggel, ugató köhögéssel kísért heveny felső légúti szűkület. Az akut gyulladás legtöbbször vírusfertőzés következménye.”

„A gyermekek 15%-ánál életük során egy vagy több alkalommal előfordulhat a betegség jelentkezése. Leginkább a 6 hónapos és 6 éves közötti korosztály érintett. A legtöbb gyermek a második életévében betegszik meg. Iskoláskor után az előfordulás megritkul, a gyermekek kinövik.”- mondta el Dr. Kovács Lajos a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinika Pulmonológiai osztályának osztályvezető főorvosa.

A betegség felső légúti vírusfertőzés tüneteivel kezdődik. Nátha, köhögés 38-39 °C láz jelentkezik, egy-két napon belül hirtelen rekedtség, ugató köhögés és belégzési nehezítettség lép fel változó mértékű légzési nehézséggel. A tünetek legtöbbször éjjel jelentkeznek, illetve este rosszabbodnak. A krupp okozta légúti tünetek 3-7 nap alatt gyógyulnak, kivételesen két hétig is elhúzódhatnak.

szirop

Az állapot súlyosságát a gége alatti légút szűkületének a mértéke szabja meg, enyhe rekedtség és életveszélyes fulladás is előfordulhat.

A légutak csecsemőkorban a legszűkebbek, ebben az életkorban nagyobb a kockázat súlyos nehézlégzés kialakulására. Nagyobb gyermekeknél a tágasabb légutakban egyre enyhébb formában szokott fellépni. Ha a krupp tüneteit észleljük, a gyermekünk megnyugtatása az azonnali feladat.

A kis beteg érzi, hogy nehezebb a levegővétel, megijed, sír, és ez önmagában súlyosbíthatja a fulladást. Fontos, hogy a szülő igyekezzen megőrizni a nyugalmát, ne essen pánikba, mert az értelemszerűen átragad a gyermekre és ront az állapotán.

A következő lépés a légutak hűtése: kellő öltöztetés után ki kell nyitni az ablakot, sőt, ki is lehet menni az udvarra, erkélyre, utcára. A szabad levegő percek alatt csökkentheti a nehézlégzés súlyosságát. Szervezzük meg, hogy a gyermek mielőbb eljusson a háziorvoshoz vagy az ügyeletes gyermekorvoshoz.

Készüljünk fel arra, hogy csecsemőkorban illetve kifejezett tünetek esetén kórházi bennfekvés is szükséges lehet. A kórházi kezelés bázisa is a nyugtatás, a felesleges beavatkozások kerülése. Az elmúlt századokban a hideg pára volt a kezelés alapja, de hatékonyságára csak gyenge bizonyítékok állnak rendelkezésre.

Az inhalátorokkal azonban hatékony gyulladás- és vizenyőcsökkentő gyógyszerek is belélegeztethetők. A betegeknek kórházi körülmények között szisztémásan, szájon át, kúp, tabletta vagy injekció formájában bejuttatható szteroidot adnak.

asztma19

Tudnunk kell, hogy adekvát kezelés mellett is szükségessé válhat intenzív osztályos ellátás, gépi lélegeztetés. Sajnos a krupp nem megelőzhető betegség. A családi halmozódás arra utal, hogy a gyakoriságot genetikai faktorok is befolyásolják.

A szennyezett, dohányfüstös levegő folyamatos légúti gyulladást okoz, az ilyen környezetben nagyobb a kockázat a krupp kialakulására. Tegyünk meg mindent azért, hogy gyermekünk a lehetőségeknek megfelelő, tiszta, inkább hűvös (20-22 °C), páradús környezetben tartózkodjon, aludjon. Ipartelepek közelében a krónikus légzőszervi betegségek halmozódása mellett krupp is gyakrabban léphet fel, azonban Magyarország nem veszélyeztetettebb Európa más országainál.

Forrás: