A szűrővizsgálatok fontossága

Ha betegek leszünk, a gyógyulás útja elsősorban orvos-szakmai kérdés, természetesen a beteg és orvosa közötti szoros együttműködéssel.

A régi, számomra kedvenc közmondás ("csak egészség legyen, a többit majd megvesszük") akkor született, amikor a betegségek megelőzésére, illetve befolyásolására csak igen kevés eszközünk volt.

Ma már módosítanám a szólást: az egészséget, illetve annak az esélyét is meg lehet venni, nem feltétlenül csak pénzen, hanem fáradsággal, magunkra való odafigyeléssel, szervezéssel. Ha betegek leszünk, a gyógyulás útja elsősorban orvos-szakmai kérdés, természetesen a beteg és orvosa közötti szoros együttműködéssel. Utóbbinak még nagyobb szerepe van a betegségek megelőzésében, illetve a már fennálló, tünetmentes betegségek korai szakban való fölismerésében: egyrészt a helyes életvitel és táplálkozás kialakításával, másrészt pedig – és ez a jelenlegi cikkünk témája – szűrővizsgálatok igénybevételével.

Az EU tagállamokhoz viszonyítva Magyarországon közel kétszeres a rosszindulatú daganatok által okozott halálesetek száma, háromszoros ez a szorzó a szívkoszorúér betegségek és négyszeres az agyér betegségek esetén. Következmény: évente egy közepes méretű városnyi lakossággal, kb. 50.000 fővel többen halnak meg nálunk, mint Nyugat-Európa országaiban. Ennek fő oka a szűrések elhanyagolása és az önpusztító életmód.

szemvizsgalat2

A szűrővizsgálatok általános alkalmazásának vannak bizonyos követelményei:

– a célzott betegség legyen olyan gyakori a populációban, hogy a tömeges szűrés módot adjon elfogadható számú egyén kiemelésére

a szűrési módszer legyen viszonylag egyszerű, lehetőleg fájdalmatlan és nem elfogadhatatlanul költséges

– a megcélzott betegség legyen gyógyítható, vagy legalábbis kedvező irányban befolyásolható.

a megfelelő szűrővizsgálat megválasztása szakmai kérdés, mely a fönti követelmények alapján történik, figyelembe véve a későbbi, esetleg megterhelő, költséges és aggodalommal kísért vizsgálat során kiderül, hogy valójában nem betegek. (szenzitivitás) és – erre nincs igazán találó magyar kifejezés – (specificitás). Ez a két mutató csak egymás rovására változtatható: a szenzitivitás növelése több beteg téves kiemeléséhez ("álpozitív esetek") vezet, akikről a későbbi, esetleg megterhelő, költséges és aggodalommal kísért vizsgálat során kiderül, hogy valójában nem betegek.

A specificitás növelésével kevesebb lesz a tévesen, "fölöslegesen" kiszűrt betegünk, viszont félő, hogy több lesz a valóban betegségben szenvedők között, aki átsiklik a szűrőnkön.

Ismétlem, hogy ezek között a szempontok között rendet teremteni és az optimális szűrő programot kialakítani az egészségügyi hatóságok és orvos-szakmai egyesületek feladata, megfelelő alkalmazásukért pedig a kezelőorvos felelős. A legnagyobb felelősség azonban a betegé, aki távolmaradásával, ellenállásával a maga számára semmivé teheti a program egészét.

A leggyakoribb betegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség) irányában való szűrés annyira egyszerű, hogy lebonyolításának módja nem igényel további fejtegetést, annál inkább enormis jelentősége.

Bizonyos szűrések kötelezők: ilyen pl. a terhesek vizsgálata, továbbá az újszülöttek vizsgálata, pajzsmirigy alulműködés, illetve egyes veleszületett anyagcsere betegségek, enzimhiányok irányában. (Ez utóbbi betegségekre az a jellemző, hogy ha nem történik meg korai fölfedezésük, a csecsemőben végleges, visszafordíthatatlan károsodások alakulnak ki).

vernyomas42

A régen kötelező, újabban – a "tüdővész" (tuberculosis) visszaszorulásával a lakosság által egyre inkább elhanyagolt – tüdőszűrés jelentősége a TBC elszaporodásával ismét egyre nagyobb jelentőségű (lenne), ezen kívül a mellkas röntgen vizsgálat módot nyújt(ana) egyéb tüdőbetegségek, pl. daganatok, valamint bizonyos szívbetegségek korai felismerésére is.

Fiatal, egészségesnek vélt sportolók hirtelen, váratlan halála nemcsak közvetlen családtagjaikat, hanem környezetüket és a hírolvasó nagyközönséget is sokkolja. A versenysport élesedésével egyre gyakoribbá váló ilyen, tragikus esetek tették szükségessé a fiatal sportolók szűrési programját.

Legfontosabb az egészség, a többit majd megvesszük? Vegyük meg az egészséget is, idő ráfordítással, szűrőprogramok követésével, ha kell, pénzzel és valamelyes szenvedéssel!! Kezelőorvosunk ebben minden bizonnyal segítséget nyújt.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.