A stressz fertőzőbb, mint egy vírus!

Jobb, ha kevesebb időt töltünk az elégedetlenkedő, nyafogó kollégákkal, mert stresszes lelkiállapotuk ránk is könnyen átragadhat.

Főként a munkahelyeken fordul elő, hogy a kollégák egymásnak panaszkodnak, bosszankodnak. Ha azonban te is azok közé tartozol, akik többnyire nyugodtak, és inkább csak a többiek nyafogásait hallgatják, lehetséges, hogy az úgynevezett passzív stressznek vagy kitéve. A Hawaii Egyetem kutatói szerint ezzel valóban óvatosnak kell lennünk, mivel fertőzőbb, mint egy vírus.

shutterstock_68503573

"Az emberek lenyűgözően gyorsan átveszik egymás mimikáját, hangszínét vagy akár a testtartását, sőt a kifejezéseit is. Emiatt jobban át is élik a másik mondanivalóját" – magyarázta Elaine Hatfield, az egyetem pszichológus professzora.

A professzor kutatásaiból kiderült, hogy mások szorongásait éppen úgy szívjuk magunkba, mint egy szivacs, vagyis szervezetünket passzív stressz éri. Erre a stresszforrásra a legjobban persze a nők fogékonyak, hiszen sokkal érzékenyebbek, mint a férfiak. Az erősebb nem és a feledékenyebb nők védettebbnek számítanak ugyan, azonban még az ő esetükben is komolyan kell venni a veszélyeket. Manapság ugyanis egyre több egészségügyi problémát okoz a munkahelyi stressz.

Forrás: