A rossz szem, zöld lesz?

A rövidlátó embereknél csaknem kétszer nagyobb a zöldhályog kialakulásának valószínűsége, azé a szembetegségé, amely a felnőttkori vakság vezető oka.

A szakértők azt javasolják, hogy a 40 év feletti rövidlátó emberek rendszeresen vegyenek részt glaukómaszűrésen. Az Ophthalmology című szakfolyóiratban közzétett tanulmányban a nyílt zugú glaukóma (a zöldhályog leggyakoribb formája) és a rövidlátás közti összefüggésre koncentráltak a kutatók.

Nomdo Jansonius kutatásvezető, a groningeni egyetemi orvosi központ munkatársa csoportjával 11 korábbi tanulmány adatait elemezte, melyekbe összesen több tízezer embert vontak be.

szem54

Az adatok áttekintésekor kiderült, hogy a rövidlátó embereknél mintegy 90 százalékkal nagyobb gyakorisággal alakult ki nyílt zugú zöldhályog. A kutatók hozzátették, hogy nem ok-okozati kapcsolatot állapítottak meg, hanem azt, hogy az adatok a két állapot együttes megjelenésére utalnak.

A zöldhályognál a szemüreg belső nyomása megemelkedik, emiatt károsodik az ideghártya és a szemideg, ami kezelés nélkül fokozatosan tönkreteszi a látást. Világszerte több tízmillió embert érint, többségükben ötven év fölött.

Az eredményes kezelés, a látásvesztés lassításának kulcsa a korai diagnózis.

Forrás: