A körömgomba tünetei és kezelése

A körömgomba az egyik leggyakoribb bőrgyógyászati betegség, a statisztikák szerint az emberek 1/3-a küzd vele.

Viszketés, sárgás/szürkés/barnás elszíneződés a körmön, töredezett/megvastagodott/barázdált köröm, köröm alatt fehér, morzsalékos anyag, kellemetlen szag, fájdalmas, gennyező gyulladás – ezek a körömgomba esetleges tünetei.

Miután könnyen összekeverhetők más bőrbetegségek tüneteivel, ezért amint észleljük bármelyiket, feltétlenül forduljunk bőrgyógyászhoz. A körömgomba ugyanis nem múlik el magától!

Sőt, kimondottan nehéz és hosszadalmas feladat megszabadulni tőle. Éppen ezért a tünetek észrevételekor rögtön érdemes elkezdeni a kezelést, mert ha sokáig halogatjuk, akkor a fertőzött köröm akár le is eshet.

Mennyi idő alatt múlik el a körömgomba?

Ne higgyünk a reklámoknak, melyek azt állítják, hogy 1-2 hét alatt búcsút inthetünk a körömgombának, ez ugyanis lehetetlen, hiszen a beteg köröm lenövését mindenképpen meg kell várni.

láb2

Tudta-e?

A kézkörmök hetente 1-1,5 mm-t, a lábkörmök havonta 1 mm-t nőnek.

Általánosságban elmondható, hogy a gyógyulási szakasz több hónap, akár fél év-egy év. Sajnos az is sokszor előfordul, hogy egy idő után újra felüti a fejét a körömgomba.

Gyógymódok körömgombára

Grapefruitmag csepp: naponta 2X csepegtessünk a körömre a vírus- és gombaölő grapecseppből, amíg a tünetek enyhülnek. Emellett alkalmazhatjuk belsőleg is a kivonatot: minden 10 kg testsúlyra számoljunk 3-4 cseppet, és egy pohár gyümölcslébe adagolva igyuk meg reggelente, de ne éhgyomorra.

Gombaellenes krémek, ecsetelők, körömlakkok: többségük recept nélkül kapható a gyógyszertárakban, de a hozzáfűzött reményeket nem mindig váltják be.

Gyógyszeres kezelés: erre akkor van rá szükség, ha már a körömágy is érintett. Általában úgy zajlik, hogy 1 hét gyógyszerszedést 3 hét pihenő követ, mindezt kb. 6-9 hónapon át. Azt tudni kell, hogy a szájon át szedendő gyógyszereknek vannak néha mellékhatásai is, pl. gyomor- és bélrendszeri panaszok.

Lézeres kezelés: ez többnyire véglegesen eltávolítja a körömgombát, de többtízezer Ft-ba kerül.

Forrás: