A gyerek fogainak egészségéért az anya felelős?

Sok szülő hajlamos azt gondolni, hogy tejfogak ápolása nem fontos, hiszen azokat úgyis elveszti a gyerek.

Sőt, a fogorvosi kezeléseket sem veszik túl komolyan, holott gyermekkorban lehet megalapozni a felnőttkori szájhigiéniát. Dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszabályozó szakorvosa a szülői felelősségről és a korai kezelések jelentőségéről beszélt.

A családi minta döntő

A British Dental Health Foundation kutatásai szerint az anyák megfelelő hozzáállása a kulcsa a gyermekek szájhigiéniájának. Következtetéseik szerint minél tudatosabb egy édesanya a gyermek kiskorában, annál többször jut el a kicsi fogorvosi ellenőrzésre, kap preventív kezeléseket és annál jobb lesz felnőttként is a szájhigiéniája. Az ilyen gyerekeknél később kisebb a fogszuvasodás és az ínybetegségek, végső soron a fogak elvesztésének rizikója.

Az első években ugyanis szinte minden eldől, ami a gyerek szokásait, egészségtudatosságát illeti, hiszen semmi sem hat rá olyan erősen, mint a korai családi minta. A szakemberek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyermek szájhigiéniájának megalapozása már a várandósság alatt elkezdődik.

Az anya megfelelő táplálkozása ugyanis kiemelt jelentőségű a magzat fogainak fejlődése szempontjából. Ráadásul mivel a várandósság alatti hormonális változások miatt gyakoribbá válhat a fogínyvérzés, a gyakoribb fogászati ellenőrzésekkel is megelőzhető számos későbbi probléma.

babaszaj

Három egyszerű szabály

A 224 tizenéves és édesanyjuk kikérdezésével zajló brit kutatás eredményei szinte megdöbbentően egyszerűek voltak. Mindössze három sarkalatos szabály betartásával jelentősen javulhat a szájhigiénia:

1. Napi kétszeri fluoridos fogkrémmel történő fogmosás.

2. Kevesebb cukros étel és ital fogyasztása.

3. Legalább évenkénti fogorvosi ellenőrzés.

Ha tehát az édesanyáknak és természetesen a család más tagjainak is gondjuk lenne rá, hogy csupán az alapvető „fogvédő” szabályokat betartsák, a jövő generációinak egészen biztosan jobb állapotban lennének a fogai. Ehhez a jövőbeli optimális állapothoz járulhat hozzá az idejében elkezdett fogszabályozás is.

Mikor kell a fogakat szabályozni?

Gyerekkorban még nőnek az állcsontok, ezért már azzal is befolyásolható a csontok és a fogak állapota, ha a gyerek szopja az ujját. Ennek leglátványosabb következményei a kifelé álló fogak. Vannak olyanok is, akik a nyelvük helyzetén változtatnak nyeléskor, ez az úgynevezett „nyelvlökés”.

Mindezek a puha, növekvő állcsontokra és a növekvő kis fogakra kóros erőket fejtenek ki, amelyek ezért rossz formákba rendeződnek. Így alakul ki például a pókharapás – ismereti dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszabályozó szakorvosa.

A fogváltás, az állcsont-fejlődés időszakában komoly rendellenességeket lehet megelőzni a fogszabályozással, amelyeket később esetleg csak műtéttel lehetne helyrehozni.

A vegyes fogazat időszakában is észlelheti a fogorvos, hogy egy majdan kibújó szemfognak nem lesz helye. Ilyenkor adhat egy állítható, kivehető készüléket (az ún. kivezetőt), amely úgy feszegeti az állcsontot és a fogakat, hogy helyet csináljanak a jövő fognak. Amikor már megkeményedtek a csontok és a maradó fogak vannak kint, és szükség van rá, gyakori az állandóan viselt fogszabályzó.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.