A d-vitamin hormon?

Kutatásokból kiderült, hogy a d-vitamin a biológiai hatások révén, melyekben aktív résztvevő, sokkal inkább hormonnak tekinthető, mint egyszerű vitaminnak.

d_vitamin_doboz8A D-vitamin csontokra gyakorolt hatása már az 1920-as évektől kezdve ismert. Az utóbbi években azonban számos egyéb a szervezetben játszott szerepe vált az érdeklődés középpontjává és a tudományos kutatások tárgyává. Kiderült, hogy a biológiai hatások révén, melyekben aktív résztvevő, sokkal inkább hormonnak tekinthető, mint egyszerű vitaminnak.
Az aktivált D-vitamin valójában szteroid hormon, amelynek receptora szinte minden sejttípusban kimutatható és több mint 200 gén működésében vesz részt. A szervezet zavartalan működéséhez megfelelő mennyiségű D-vitaminra van szükség, melyhez háromféle úton jutunk hozzá: nagyrészt a táplálékkal kerül a szervezetbe a növényi tápanyagokban D2,- míg a halakban, halolajokban a D3 vitamin formájában található.

Ugyanakkor UV sugarak hatására elővitaminból a bőrben képződik, és külső forrásból, szupplementációval juthatunk a fény vitaminjához. Hazánkban mind a gyermekek, mind az idősebb felnőttek D-vitamin bevitele lényegesen alatta marad a kívánatosnak. A legújabb kutatások azt állapítják meg, hogy mind a D-vitamin hiánya, mind pedig az ennek következtében kialakuló provitamin túlsúly növeli a rákos megbetegedés kialakulásának kockázatát, valamint gyorsítja az öregedési folyamatokat is.

A D-vitamin ismert módon zsíroldékony vitamin, azaz felhalmozódásra hajlamos a szervezetben. Meg kell találni a még biztonságos, de hatásos bevitel mennyiségét, melyhez ma a 10-20 mikrogramm/nap szupplementációt tartják elfogadhatónak. Hosszú ideig ennél alacsonyabb dózisokat ajánlottak, de a mai ismereteink szerint az ilyen dózisban adott D-vitamin a megfelelő adag. A biztonságos adagolás felső határát ugyanis a nemzetközi előírások is ma már 50 mikrogramm /nap szintre teszik.

Forrás:


Egy válasz

  1. Gyerünk a napra! – Szállj ki és gyalogolj

    […] termelődik, amikor a szabadban vagyunk. Nagy szükségünk van rá valóban, tulajdonképpen sokkal inkább hormon, mint egyszerű vitamin, az egész szervezetünkre hatással van, többek között az immunrendszer […]