A csend megjelenése: ilyen érzés a 20-as éveidben elveszteni a hallásod

„Nem tudtam megérteni, hogy a főnököm miért motyog ennyire.” 23 éves koromban nem hallottam a felettesem hangját a monitor mögül. A manhattani divattanácsadó cég új alkalmazottjaként azonnal felálltam, amikor nem értettem pontosan a főnököm szavait. Nem tudtam megérteni, miért hallom ennyire nehezen, ezért gondoltam, utána kell járnom a problémának.

Aztán a csend terjedni kezdett. Teljesen lemaradtam a mögöttem ülő kollégáim vicceiről, zavarban voltam, amikor megfordultam és mindannyian nevettek. És amikor kiszabadultam az irodából ebédelni, idővel a saláta bár dolgozója már nem kérdezte meg, kérek-e sót vagy borsot, mert belefáradt önmaga ismétlésébe

Pár hónap elteltével felkerestem végre egy fül orr gégészt azzal a meggyőződéssel, hogy a fülem teljesen bedugult. Kitisztítottam előtte őket – gyerekkoromban úszófüleim voltam, és még a főiskolán is gyakran bedugultak a füleim –, ismerem az érzést, amikor átmossák az ember fülét vagy tubust helyeznek bele.

Fotó: 123rf.com

Az orvos viszont azt javasolta, végezzünk egy hallásvizsgálatot. Az audiológus egy sötét szobába vezetett, melynek a közepén egy szék állt. Mielőtt becsukta az ajtót, elmosolyodott. „Ez egy rutinvizsgálat.” – nyugtatott meg – „Teljesen standard.” Ültem fejemen a túlméretezett fejhallgatóval és vártam, amíg a magas hangjelzés megszólalt. Pár perc után az audiológus visszajött és összezavarodva vizsgálta a fejhallgatót. Hangosan töprengett, hogy eltörhetett-e, majd visszament az üvegfal másik oldalára és nyomkodni kezdte a gombokat. Vártam, és amikor a fejhallgatón keresztül nem hallottam zajt, a torkom összeszorult. Az audiológis kivezetett a vizsgálóhelyiségből, majd egy sor diagramot mutatott. A hallásom egyharmadát elvesztettem. A károsodás azonos volt mindkét fülnél, ezért valószínűleg genetikai eredetű.

Ezen a ponton már csak a hallókészülék jöhetett szóba megoldásként. A gondolat, hogy két dobozt viseljek a manhattani irodámban a csinos öltözékem mellé, teljesen padlóra küldött. De hogy tudnám jól végezni a munkámat, ha nem hallom még azt sem, amit a főnököm mond?!

A következő hetekben az audiológis irodája gyakori úti célom lett. Ő volt az útmutatóm a részleges siketség ismeretlen területén. Megismertem a szóba jöhető hallókészülékeket, melyek közt volt biztosító által támogatott és nem támogatott is, voltak meglepően kicsik és még kávészínű is, ami illet a hajszínemhez. Aggodalmaimat az audiológus más perspektívába helyezte.A cochleáris ideg teljesen sértetlen” – hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy a halláscsökkenésem nem az agyhoz kapcsolható. „Mondjuk úgy, nem mindenki szerencsés.”

Legtöbb páciense nálam háromszor idősebb, emiatt ritkaságnak számítottam. Szokásos mondanivalóját ennek megfelelően adaptálta, így például: „Az akkumulátorok általában egy hetet bírnak, de úgy érzem, hogy a napjaid valószínűleg hosszabbak, mint a tipikus hallókészülék-használóké.”

Elsőre felfoghatatlan volt, amikor hallottam. Egyik munkatársam sem kommentálta a hallókészülékeimet, de egyébként is próbáltam őket elrejteni, ügyeltem rá, hogy a hosszú hajam mindig a fülemre lógjon. A hallókészülék diszkrét volt, mégis egy ölelés vagy a metrón utazás hirtelen szorongást váltott ki belőlem.

A hozzáállásom kezdett megváltozni, amikor egy reggel a cégünk legnagyobb ügyfelével volt találkozónk. Az asztalnál ülő középkorú férfi oldalra fordult és megpillantottam a vékony műanyagot. Ő is hallókészüléket viselt. Éreztem, ahogy átfut rajtam az empátia melegsége. Habár neki nem volt választása rövid hajjal. Bátorság híján nem mutattam rá a hasonlóságunkra, az esti vacsoránál izgatottan meséltem felfedezésemet a barátomnak.

Nem sokkal ezután egy másik sorstársamba botlottam az edzőteremben. Egy fiatal nő mellettem nyújtott a szőnyegen, haja összekötve, füleinél pedig terrakotta színű készülék. Arra motivált, hogy edzés közben én is magamon tartsam a hallókészülékeimet még akkor is, ha a hajam nem tudja elrejteni.

Végül egy folyóiratban találkoztam egy cikkel, melynek szerzője az enyémhez kísértetiesen hasonló háttérrel rendelkezett. Idősebb volt nálam, üzletasszony és író keverékeként hallásegészségügyi tanácsadóként tevékenykedett. A hasonlóságunkra alapozva félretettem a szégyenlősségemet és felkerestem, amiért nagyon hálás vagyok magamnak. Beszéltünk, tapasztalatot cseréltünk és együtt nevettünk a „mi?” kérdés használatának túlzott gyakoriságán. A hallókészülékeim kevésbé tűntek tehernek, inkább hozzásegítettek kapcsolatokhoz. Hálás voltam, hogy végre kiszálltam a fejemből és visszatértem az élénk beszélgetésekhez.

Forrs: Minden, ami hallás


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.