7 árulkodó dolog – A hipochondria jelei

A hipochonder mindig a legrosszabbra számít

Találkoztunk már olyan emberrel, aki folyamatosan az egészsége miatt aggódik? Talán mi magunk is ezt tesszük? A hipochondria jelei észrevehetőek, noha van, amelyik kevésbé nyilvánvaló.

Nem kevés olyan ember akad a világon, aki folyamatosan betegségekre és láthatatlan sérülésekre panaszkodik. Irreálisnak tűnik a dolog, pedig sokan vannak. A hipochondria fizikai zavarnak tűnhet, de nem az. Sokkal inkább mentális rendellenesség. A hipochondria jelei sok esetben akkor jelentkeznek, amikor egy valódi fizikai betegséget küzdött le az ember, vagy gyászidőszakon van túl egy szerette betegség miatti halálát követően.

Jellemző az is, hogy nem ez az első mentális állapot: általában azután vehető észre, hogy az illető egyéb rendellenességtől szenvedett, például depressziótól, szorongástól – korai felnőttkorában.

A hipochondria jelei

A legtöbb esetben a hipochondia jelei észrevehetők. Nem nehéz elrejteni őket, hiszen az ember egész életét átszövi az aggodalom. Lássuk a fő jeleket.

1. Internetes keresések: a hipochondria jele, ha az ember igen sokat keresgél a világhálón tünetek után. Lehet az akármilyen apróság, elkezdi megszállottan keresni a lehetséges okait. A hipochondriás felfedez magán egy kis anyajegyet és azonnal a legrosszabb diagnózisra gondol.

2. Számos orvosi időpontja van: amikor valaki egészségügyi szorongástól szenved, számos orvost meglátogat. Nem számít, mit mond a többség, a hipochondriás nem győzhető meg arról, hogy valami gond van vele. Számos időpontot foglal különféle doktorokhoz, hogy megtudja „az igazat” komoly betegségéről. Sosem elégedett a diagnózissal, mindig az aggodalma irányítja.

Fotó: 123rf.com

3. Panaszkodás: a hipochondriásra jellemző, hogy egészségéről állandóan panaszkodik a barátoknak és a családnak. Gondolkodásmódja mérgező. Érthető, ha valaki panaszkodik, amennyiben rosszul érzi magát vagy valóban súlyos betegség gyötri; ám az állandó panasz annak a jele, hogy az illetővel valami nincs rendben. A barátok kezdetben támogatóak, de idővel kerülni kezdik az embert, ha észreveszik, hogy nem mond igazat.

4. A jövőbeni betegségek félelme: a hipochondriás nagyon fél a jövőtől. Még ha fizikailag jól is érzi magát jelenleg, egy jövőbeni betegséget illetően horribilis félelmei vannak. Attól tart, hogy rákos lesz, eltöri valamijét, vagy rejtélyes kór vesz rajta erőt. Minden köhögésnek, tüsszögésnek jelentőséget tulajdonít. Ha valamit észrevesz magán, pánikszerűen kezdi keresni az okokat.

5. Progresszív betegségektől való félelem: amennyiben valaki már küzd egy betegséggel, megszállottja lehet annak a gondolatnak, hogy lehet ez rosszabb is. Lehet, hogy csak megfázott, mégis azon gondolkodik, akár meg is halhat. A hipochondria jele, ha ilyen esetben az ember folyamatosan figyeli magát, valami lesújtó dologtól rettegve.

6. Germafóbia: aki hipochondriás, az gyűlöli a tömegközlekedést, a nyilvános helyeket, még akár barátai otthonát is. Bizonyos körülményeket vár el, hogy kellően tisztának érezhesse magát. Ha valaki beleiszik az italába, azt akár ott is hagyhatja. Saját háziállataival szemben is elutasítóvá válik a lehetséges kórokozók miatt. Mindez a hipochondriást arra készteti, hogy alig hagyja el a lakását.

Fotó: 123rf.com

7. Gyógyszertár a pénztárcában: a hipochondria jele lehet, ha valaki teljes gyógyszerarzenált hordoz magával, beleértve a fejfájás pirulákat, allergia elleni gyógyszereket, narkotikumokat. Ha nem pénztárcában, akkor egyéb tartóban hordja azokat. Mindenképpen fel akar készülni a lehető legtöbb helyzetre. Egyesek akár antibiotikumokkal is fel lehetnek szerelkezve, mert attól tartanak, hogy egy karcolásból fertőzés lehet.

Ha a fentiekben magunkra ismertünk vagy szerettünkre, barátunkra, fontos a dolog felismerése, elismerése. Álljunk meg egy pillanatra és tisztítsuk ki agyunkat. Tegyük fel a kérdést magunknak: van logikus oka annak, hogy a haláltól rettegjünk? Ha nincs semmi reális bajunk, ideje felismerni, hogy minden rendben. Segítséget is kérhetünk természetesen terapeutától.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Farki

    Nana, azért tegyünk különbséget a szorongásos hipochonder és a képzelt beteg között. Az elmúlt évtizedekben kutattam a témát, és úgy vettem észre, a betegség nagyon szerteágazó a speciális fóbiáktól kezdve a teljes (fizikai) betegségtudatig.

    Egyáltalán nem biztos, egy hipochondert nem nyugtat meg (ideiglenesen) a valódi diagnózis (csak aztán keres és talál más tünetet), vagy hogy valóban betegnek is érzi magát.

    Szintén sokan vannak, akik nem panaszkodnak, hanem csendben rettegve várják, hogy elhatalmasodjanak rajtuk a tünetek.

    Ez a leírás egy kicsit túl általánosra sikerült, és nem tükrözi a hipochondria ezer arcát.