Velem ne így legyen! De akkor hogy?

Halottak napján, amikor felkerestük elhunyt szeretteink sírhelyeit, vagy gyertyát gyújtottunk emlékükre, felidéződött az utolsó időszak. Amikor még együtt voltunk. Ha nem is tragikus hirtelenséggel ért bennünket a veszteség, hanem öregség vagy betegség okán, előfordul, hogy visszatekintve erre az utolsó közös időszakra, azt kívánjuk: velem ne így legyen. 

Az Életvégi Tervezés Alapítvány fórumot biztosít az érdeklődők számára azoknak a jogi, egészségügyi, lelki, pénzügyi problémáknak az átgondolására, amelyekre az életünk végével kapcsolatban előre is fel lehet készülni.

Az életünk végével kapcsolatban számos kérdésről lehet előre rendelkezni.  Az Életvégi Tervezés Alapítvány weboldalán (eletveg.hu) és előadásain szakértők segítségével térképezzük fel az életvégi időszak döntési területeit. Az életvégi időszak során váratlanul előálló helyzetekben így hasonló magabiztossággal dönthetünk, mint életünk korábbi fordulópontjain.

shutterstock_59831653idős

A hagyományosan az életvégi időszak kérdései közé tartozó öröklési ill. temetkezési lehetőségekkel kapcsolatban talán könnyebb tájékozódni, ha valakiben megvan erre a szándék. Azt azonban már nehezebb átlátni, hogy életünk utolsó hónapjaiban milyen orvosi, ápolási lehetőségek közül választhatunk, egyáltalán mihez van jogunk az egészségügyi ellátás során. Az időben történő tervezés azt is lehetővé teszi, hogy némi öngondoskodással életvégi tervünk pénzügyi hátterét is megteremtsük, vagy hogy lappangó halálfélelmünk oldódhasson.

Az eddigi tapasztalatok szerint az előadások mind a szakmai, mind a laikus közönség oldaláról hiánypótló fórumnak bizonyultak. A hospice ellátás, a temetkezés és az egészségügyi önrendelkezés után november 17-én, hétfőn a végrendelkezési lehetőségekről, december 2-án, kedden pedig a betegség, halál kommunikációjáról hallgathatnak meg prominens szakértőket az érdeklődők az Aranytíz Kultúrházban.

Forrás: https://napidoktor.hu/index