Te támogatod a párod?

Akár váláshoz is vezethet, ha a házaspár tagjai folyamatosan egymásra licitálnak a munkahelyi szörnyűségekkel, ezáltal ugyanis a kelleténél jobban beengedik az irodai problémákat a családi életbe anélkül, hogy érzelmileg segítenék egymást.

A Floridai Állami Egyetem Üzleti Karának kutatói azt vizsgálták, hogy a házasfelek hogyan támogatják egymást a mindennapok során. A csoport tagjai Dr. Wayne Hochwarter vezetésével négyszáz pár stressz-szintjét és a kapcsolatuk minőségét elemezték.

„A társ támogatásának hiánya éppúgy a válások egyik fő oka, mint a karrier kisiklásának” – mondta el a szakember, majd hozzátette: minél több támogatást kap párjától valaki, annál harmonikusabb lesz a házassága, annál jobban kijön a kollegáival, és eredményesebben tud a munkájára is koncentrálni. Az ilyen emberek kevésbé fáradtak munka után, így amiatt is ritkábban furdalja őket a lelkiismeret, hogy elhanyagolják a családjukat.

csók2

„Fontos, hogy a férj vagy a feleség képes legyen támogatni a társát. Legtöbben maguk is stresszes munkahelyről érnek haza a nap végén, ilyenkor nem egyszerű feladat a másik érzelmi tankját is feltölteni. A kapcsolatban megjelenő feszültség azonban éppúgy össze is tudja kötni a feleket, ahogyan szét tudja őket szakítani. A jó kommunikáció elsődleges fontosságú” – vélekedett Hochwarter.

Nem véletlen, hogy amikor arról kérdezték az alanyokat, milyen hatással van a munkájuk a magánéletükre, egyik nő azt válaszolta: „Erről kérdezzék a volt férjemet.”

Forrás: https://napidoktor.hu/