Műkörmökben fürödve

A műkörömnek is megvan a maga kultúrája. A divat meghatározó elemévé vált, és a róla alkotott negatív hangok is háttérbe szorultak.

Körömfestéket már időszámításunk előtt 3000-ben készítettek Kínában. Az alapanyag méhviasz, zselatin, tojásfehérje és gumiarábikum volt. Indiában ugyancsak festették körmeiket a nők, a Krisztus előtti 5. században mindezt egy rovar váladékával, illetve hennával oldották meg. Míg Egyiptomban a fáraók hosszú, aranyozott pótkörmöket készítettek, addig Görögországban ez a fajta szépség iránti tisztelet csak nyomokban őrizte az egyiptomi hatást. 14745A műkörömépítés népszerűsége az ?50-es évektől ível felfelé. A filmszínésznők a felvételekre vendégkörmöket ragasztottak a sajátjukra, azért, hogy kacsójuk kecsesebb és nőiesebb legyen. Mára már szinte bármilyen díszítésű, hosszúságú, formájú körmöt csináltathatunk magunknak, nem áll utunkban semmilyen akadály.

A megszokottá vált tündöklő arany, és a melegséget sugárzó barna mellett vajon tudjuk-e, hogy milyen színek dominálnak 2010 tavaszán és nyarán? Azoknak, akik nem csípik a magentát, a türkizt azúrkék mellett vagy a kiwizöldet királykékkel, bármit választhatnak a feketén kívül. Az időszakos trend azt szeretné sugallni, hogy a legsötétebb szín szigorúan csak az ethno style stílusban forduljon elő. Másrészt a napsütötte aranybarna és az eper piros színek olyan pompázóak lesznek a pasztellszínek mellett, hogy ne csodálkozzunk, ha a társaságban mi leszünk a legelragadóbbak.14747Ne hagyd az utolsó pillanatra a manikűrözést, ugyanis egy alkalom nem feltétlenül elég a kezeid rendbetételéhez. Ha ezeken a lépéseken túl vagy, gondold át mit jelent számodra az esemény. Sokan döntenek impozáns műkörmök mellett az alkalom különlegessége miatt, viszont ügyelj arra, hogy egy ne egy túlcicomázott ujjra kerüljön fel a gyűrű. Figyelj az összhangra a mennyasszonyi ruha anyaga, az ékszerek és a csokor tekintetében. A tekinteteket ne a műkörmöd vonzza, hanem a kiegészítők harmóniája, ezzel is a te szépséged kiemelve.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.