Mitől férfi a férfi, mitől nő a nő?

Ha a nőnek férfi kell, ahhoz, hogy nő legyen, és a férfinak nő, hogy férfi legyen, akkor a külső környezettől válik függővé az egyén. Mivel az önelfogadásnál sokkal könnyebb annak elkerülése, inkább a maszk kialakítására, felépítésére fektetjük a hangsúlyt.

A cím olvasása közben önkéntelenül is feleszmél bennünk a tyúk és a tojás kérdése. Vajon melyik volt előbb?

Legalább ennyire filozofikusnak tűnik a címben feltett kérdés is. Arra nem mernék vállalkozni, hogy ezt az alap dilemmát megválaszoljam, de talán nem is feladatom.

Hasznosabb, ha kicsit eltávolodva nézünk rá a témára, mert miközben keressük a választ, közelebb kerülhetünk a saját női és férfi minőségünkhöz. Azt bátran leszögezhetjük, hogyha egy nőről vagy egy férfiről lehámozzuk a társadalmi „elvárások” szerinti szerepeket, akkor válik igazán láthatóvá az a mag, amiből ki tud fejlődni, amiből érzelmileg táplálkozni képes az igazi nő és az igazi férfi.

Miután megfosztottuk őket a kapcsolataikban produkált szerepektől, amit az élet színpadán eljátszanak, a kulisszák mögött válik láthatóvá az igazság, hogy a nő tényleg nőnek érzi-e, és a férfi tényleg férfinak érzi-e magát. És itt van a lényeg!

Ha a nőnek férfi kell, ahhoz, hogy nő legyen, és a férfinak nő, hogy férfi legyen, akkor a külső környezettől válik függővé az egyén. A környezete adta visszajelzések alapján határozza, és éli meg önmagát. Ekkor hajlamosak vagyunk szélsőségekbe esni, túlhangsúlyozni testi szintű női és férfi adottságainkat, ami megint csak a környezet visszaigazolása iránti felfokozott igényt mutatja, továbbá ennek az ellenkezője is igaz.

Igyekszünk minél jobban elrejteni, eltakarni testünket (és persze lelkünket) a külvilág elől, azon igyekezetünkben, hogy minél láthatatlanabbak legyünk mások számára, ám az igazság az, hogy magunk elől próbálunk elrejtőzni.

Ezeket még kiegészítjük olyan tárgyakkal, amik erősítik azt a képet, amit láttatni akarunk, és végül nagyon messzire kerülünk valódi önmagunktól. Miért? Mert pont ez a célunk: szélsőségességbe való „menekülés” a nőiességünk és férfiasságunk kommunikálása tekintetében, valamilyen érzelmi hiányállapotra utal.

Valaminek a hiányát akarjuk kompenzálni, és minden jellegű cselekedetünk erre irányul. Ez általában tudattalan folyamat. Amit pedig folyton keresünk, az a valami a szeretet. Mivel az önelfogadásnál sokkal könnyebb annak elkerülése, inkább a maszk kialakítására, felépítésére fektetjük a hangsúlyt.

A felszín alatt azonban az elfojtott tudati tartalmak, érzések és érzelmek tovább dolgoznak, és előbb vagy utóbb feltörnek a tudatba és teret követelnek maguknak. Olyan erők szabadulnak fel, amik hatalmas károkat képesek okozni, olyanokat, mint például testi tünetek, betegségek, kapcsolatainkban, életvezetésünkben történő elakadások, folyamatos párkapcsolati problémák, stb.

Ha annyi energiát fordítanánk önmagunk megismerésére, mint a maszkunk, és a hozzá tartozó szerep felépítésére, sokkal közelebb kerülnénk a belső egységünkhöz, és ez által valóban mi irányíthatnánk életünk alakulását. Sokkal több mindenre lennénk képesek, mint hinnénk!

Talán a téma kibontása elé kívánkozna a záró gondolat. Mielőtt vizsgálat alá vesszük a nőt és a férfit, és részeire szednénk nemi identitástudatuk megélésnek képességét, vissza kellene utaznunk az időben. Ott kell először megkeresnünk azt a kislányt és kisfiút, aki ma felnőtt nőként és férfiként akar megfelelni az társadalmi elvárásoknak, hogy kiérdemelhesse az „igazi” jelzőt.

Mennyire volt megalapozott az a női minta, amit a kislány az anyukájától látott? Mennyire volt erős az apai minta, amit a kisfiú az apukájától tudattalanul átvett? Miként élte meg a családon belüli intimitás megnyilvánulását a gyermek? Egyáltalán találkozott-e a családban az intimitás, a gyengédség, a szeretet nyílt megnyilvánulásaival?

Mennyire voltak a helyén a szülők esetében az egyes szerepek? Esetleg nem-e voltak felcserélődve, vagy összekeveredve az anyai és az apai szerepkörök? Minél mélyebbre megyünk a témában, annál több kérdés, ami felszínre tör, és egyre jobban úgy tűnik, mintha távolodnánk a végső igazságtól.

Talán ez így is van rendjén. Ha lehetőségünk lenne egyértelműen meghatározni az „igazi” férfi és az „igazi” nő összetevőit, elveszne a párkapcsolatokból az egymás megismerésének izgalma, az utazás, amit oly nagy izgalommal, várakozással és lelkesedéssel élünk meg, azon drukkolva, hogy soha ne érjen véget ez a nagy kaland.

Forrás: https://napidoktor.hu/index