Mit érnek a ráncok ellen az anti-aging krémek?

Bár az egyértelmű, szemmel is látható jelek csak jóval később mutatkoznak, bőrünk 25 éves korunk táján visszafordíthatatlanul elkezd öregedni. Ez az átalakulás általában csak akkor foglalkoztatja a nőket, mikor az idő múlásával elkezdik tapasztalni a változásokat. Bár a tudatos bőrápolás fiatal korban is nagyon fontos, sosincs túl késő elkezdeni foglalkozni a ráncokkal – hangsúlyozza Dr. Széchenyi Kornél, orvos-esztétikai specialista, a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője.
A ráncok megjelenésének idejét nem csak a genetika és az életkor, hanem a szokásaink is befolyásolják: nagyjából 20%-ban a genetikai adottságoktól, és 80%-ban az életmódunktól függ, mikor kezd el veszíteni bőrünk a rugalmasságából, és mikor jelennek meg rajta az első ráncok. 

Csökken a bőr feszessége és rugalmassága, megjelennek a ráncok

 

“Ahhoz, hogy kiderítsük, a ráncos bőrtípusba tartozik-e valaki, tisztában kell lennünk azzal, hogy az illető dohányzik-e, milyenek az étkezési szokásai, használ-e retinoid tartalmú készítményeket, mennyire van kitéve légszennyezettségnek. Ma már tudjuk, hogy az életmódbeli szokások nagyobb jelentőséggel bírnak a bőr ráncosodásában, mint a genetikai tényezők” – mondja dr. Széchenyi Kornél.

Az életmódunkon tudunk a cél érdekében változtatni, de az idő múlását már jóval nehezebb megfékezni, vagy lassítani. A kor előrehaladtával csökken a bőr feszessége és rugalmassága, vékonyabbá válik és megereszkedik. Emellett az is szembetűnő lehet, hogy a korábban formálódni kezdő ráncok elmélyülnek, a bőr nem képes megtartani korábbi formáját. Az öregedés a bőr színén is megmutatkozik: a fiatalkorihoz képest fakóbb, sápadtabb, színtelenebb lesz az arc.

Krémekkel az öregedés ellen

 

Manapság szinte végtelennek tűnik a kínálat, egyre több olyan készítmény van forgalomban, amely a ráncosodás megszüntetését vagy megelőzését célozzák meg, többször találkozhatunk a jobb, mint a botox reklámszöveggel is.

“Ezek a készítmények a valóságban nem képesek olyan mélyre hatolni a bőrben, ahol a ráncok kialakulása helyén hatnának. Mindössze két olyan termék van, amelyet az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) is elismer, és valójában képes csökkenteni a ráncok számát, de ezeket csak orvosi receptre lehet kiváltani” – figyelmeztet a szakember.

A ránctalanító, anti-aging krémeket három csoportba tudjuk osztani: az egyik a megelőzésért felel, a másik a meglevő ráncok elleni harcot célozza meg, a harmadik pedig újjáépít. Korosztályonként más és más az elsődleges szempont, de a korcsoportok közti különbségek mellett a bőrtípus, és az egyedi különbségek sem elhanyagolhatók.

“A nem megfelelően kiválasztott kozmetikai készítmények azon kívül, hogy felesleges pénzkidobás, komolyan árthatnak is a bőrnek. Széles skálán mozog a különböző hangzatos ígéretekkel csábító bőrápolók és krémek száma és ára egyaránt, ezért jó tisztában lenni azzal, hogy mire adjuk ki pénzünket. Ennek legjobb módja, ha felkeresünk egy szakembert, aki meg tudja állapítani bőrünk típusát, és tanácsod is ad arra, hogy milyen kozmetikumot válasszunk, hogy bőrünk sokáig szép és egészséges legyen”– mondja az orvos-esztétikai specialista.

A napi két liter vízfogyasztás mellett a bőr szépségének érdekében a bőrtömörséget javító, magas minőségű termékeket érdemes használni. Ezek az anti-aging krémek a bőrsejteket tápláló vitaminok és nővényi kivonatok mellett antioxidánsokat is tartalmaznak.

Forrás: New Beauty, purecom
Kép: Pixabay

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.