Miért akar a szülő fiúgyereket? És miért akar lányt?

Aki jobb anyagi körülmények között él, inkább a fiúgyermeket preferálja, míg a szegényebbek a lányokat, állították eddig a kutatók. A legfrissebb kutatási eredmények azonban másra utalnak.

Meglepő eredményeket közölt egy finn-amerikai kutatócsoport, ugyanis azt állítják, hogy az anyák inkább a lányokba, az apák pedig a fiúkba fektetnek szívesebben időt és energiát – írja a Fatherly. Ez ellentmond annak a korábbi nézetnek, mely szerint ez alapvetően a szocioökonómiai státusztól függ, és a jó anyagi helyzetben lévő szülők inkább a fiúkat részesítik előnyben, míg a szegényebbek a lányokat.

Fiút vagy lányt?

Az 1973-ban leírt, Trivers–Willard-hipotézisként ismert elmélet tesztelésére a kutatók 347 nőt és 423 férfit kértek meg arra, hogy olvassanak el egy olyan szöveget, melyet úgy terveztek meg, hogy az olvasó szegénynek vagy gazdagnak érezze magát tőle.  A gazdagokat arra kérték, gondolják át, miben különböznek a szegényektől, míg a szegényeknek pont fordítva tették fel ezt a kérdést. A kontrollcsoportnak 5 mondatot kellett írnia az időjárásról.

Foto:pixabay.com

Miután beleélték magukat az adott réteg helyzetébe, választaniuk kellett, fiút vagy lányt fogadnának-e örökbe, és hogy fiúkat vagy inkább lányokat segítő alapítványt támogatnának. A kutatók meglepetésére az anyagi helyzet egyáltalán nem számított: a nők egyértelműen többször választották a lányokat, míg a férfiak enyhe preferenciát mutattak a fiúk irányába.

A kutatók szerint a magyarázat abban lehet, hogy napjainkban a nyugati világban egyértelműen a lánygyermekek a divatosabbak. A potenciális párok szívesebben fogadnak örökbe kislányokat, és azokban az amerikai családokban, ahol elsőre lány született, kisebb a valószínűsége, hogy újabb gyereket vállalnak.

De ezektől függetlenül elképzelhető, hogy mégiscsak az anyagi helyzet húzódik a háttérben. Mivel a feleségek rendszerint kevésbé könnyen férnek hozzá a családi javakhoz, mint a férfiak, ezért elképzelhető, hogy a saját „szegénységük” miatt preferálják a lányokat – ahogy a Trivers–Willard-hipotézis is állítja.

Forrás: Családháló


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.