Milyen az élet egy földrengés után?

A Magyar Vöröskereszt csapatai nemzetközi terepen gyakorolhatták a segítségnyújtást

Szeptember 12 és 15 között rendezték meg Eisenerzben az IRONORE 2019 elnevezésű terepgyakorlatot, amelyen a Magyar Vöröskereszt is részt vett. Hazánkból összesen 116 fő érkezett az osztrák városba annak érdekében, hogy egy szimulált katasztrófahelyzetben szerezzenek tapasztalatot.

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet H-HERO egységének munkáját a nemzetközi értékelők kiválónak minősítették. A szimulált gyakorlat során számos traumás és multitraumás sérültet látott el a magyar csapat.

 

A szeptemberi terepgyakorlat középpontjában egy Ausztriát sújtó földrengés szimulációja állt. A szcenárió szerint a földrengés hegyvidéki környezetben következett be és a lakóházak mellett számos kritikus infrastruktúrát, veszélyes ipari létesítményt érintett. A négy országból érkezett nemzetközi csapatok láthatták, mi történik egy ilyen jellegű katasztrófa bekövetkezése után, valamint a hatékony katasztrófa válaszadást is gyakorolhatták, méghozzá életszerű körülmények között.

A nemzetközi értékelők, illetve a program résztvevői is úgy gondolták, hogy a hazai csapat tagjai remek munkát végeztek. A magyar csapatok (a HUSZÁR Közepes Városi Kutató-Mentő Szervezet, a Fővárosi Vízművek Víztisztító Modulja, illetve a Magyar Vöröskereszt H-HERO Egészségügyi Egysége) a sérültek kimentésében, a tiszta ivóvíz osztásában és az egészségügyi ellátásban is kiválóan helyt álltak.

 „Mindig nagyon hasznosak az ilyen nemzetközi gyakorlatok, amelyek során a Magyar Vöröskereszt egyik alap tevékenységében tudunk még több tapasztalatot szerezni. Kiemelten fontosnak tartjuk ezeket az eseményeket, hiszen a valós helyzetekben is a külföldi kollégákkal kell együtt dolgoznunk, sok esetben életet mentenünk, ezért is tartjuk elengedhetetlennek a közös munka gyakorlását” – mondta Dr. Sáfár Brigitta, a Magyar Vöröskereszt országos katasztrófavédelmi szakmai vezetője.

Az IRONORE2019 elnevezésű projekt 2020 júniusáig tart és keretein belül számos rendezvény kerül megrendezésre. Novemberben Sopron ad otthont a „Hatékony válaszadás” konferenciának, ahol a veszélyhelyzeti reagálás témakörében jártas szakemberek, kutatók osztják meg tapasztalataikat.

Forrás: https://napidoktor.hu/index