Miben segítenek a gyógynövények?

A gyógynövények jótékony hatásában talán ma már senki sem kételkedik. Sőt, egyre többen törekszenek arra, hogy minél több termék alapanyagát képezzék.

A kozmetikumokban szinte elengedhetetlen a gyógynövények jelenléte. Ezt vallja Dr. Gyovai Viola is, aki arra tette fel az életét, hogy természetes szépségápolási készítményekkel segítsen az embereknek.

Dr. Gyovai Viola

– Hogyan indult el a brandetek?

– 1990-ben hoztuk meg a döntést, hogy egy gyógy-hatóanyagokat, kozmetikumokat fejlesztő családi vállalkozásból termelő vállalkozássá alakulunk. Jó időpillanatban, jó döntést sikerült hoznunk, és elkezdtük saját részünkre történő fejlesztést is. 2000-ben a családdal összefogva úgy döntöttünk, az addig kozmetikai termékfejlesztő vállalkozást bővíteni kezdjük, majd 2006-ban a BIOKONTROLL, HU-ÖKO-01 által ellenőrzötten az első hazai tanúsított arc- és testápoló biokozmetikai gyártóként kezdtük el ontani a piacra különleges tisztaságú, természetes kozmetikumainkat.

– Miben segítenek a gyógynövények?

– Amikor biológusnak készültem fontosnak tartottam a gyógynövények szerepét abban, hogy az emberek egészségesebben, szebben élhessenek. Biológusként, toxikológiai tanulmányaim után doktori címet szereztem, miközben számomra világossá vált, hogy a természettől idegen anyagokkal való érintkezést célszerű kerülni az élet minden területén, a szépségápolásban pedig kiváltképp. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusi fokozatát kaptam meg a tudományos kutatói munkám alapján. Tekintve a vegyi anyagok hátborzongató sokféleségét egy-egy hagyományos kozmetikai tégelyben – eleinte hobbiból ismerősök számára kezdtem el kozmetikai receptúrák fejlesztését. Így történt, hogy kis füzetem mélyén szaporodni kezdtek a szépségreceptek.

 „Sok gyógynövényt és hatóanyagot, annak biokémiáját kell ismerni ahhoz, hogy egy hatékony terméket világra segítsek.”

– Honnan szerzik be a megfelelő alapanyagokat?

– Ami csak beszerezhető, tanúsított hazai alapanyagként, azt Magyarországon szerezzük be. Számomra különösen inspiráló a számtalan kiváló magyar gyógynövény, melynek hatóanyagai csodálatosan támogatják a bőr regenerációját, pl. a gyulladásokat csökkentő hatásukról ismert az orvosi somkórótól bíbor kasvirágon át a kamilláig, – e mellett még számtalan hazai gyümölcs, zöldség és gyógynövény kivonatait is, mint a sárgarépa, uborka, sütőtök, homoktövis, kökény, birsalma, naspolya, meggy, rebarbara, vadszilva stb. Jelenleg több mint 350 notifikált receptúránk van az EU-ban, és évente bővül a portfolió. Persze más összetételű termékekre van szükség itthon, mint amit ázsiai exportra készítek, más ajánlott az arab hölgyeknek, vagy a skandináv országokból érdeklődőknek.

– A receptúrák múzsája tehát a női szépség?

– A receptúrák készítésekor abból indulok ki, ami itthon fellelhető alapanyag; az a legtöbb olyan anyagcsere-folyamatot támogatja, mely szépít és regenerál. Először összegyűjtöm a szükséges hatóanyagokat, átgondolom, mely további gyógynövények segíthetik a jó eredményt, a hölgyek szépségét. A természetes kivonatok a hámregenerációt, hidratációt, anti-aging folyamatokat támogatják, vagyis a természetes szépségünk helyreállítását.

– Mely  termékeket használja Ön is rendszeresen?

– A saját termékeimből mindig a legfrissebb fejlesztések gyöngyszemeit próbálgatom. Ha kellően hatékony egy hidratáló krém, az önmagában is elég lehet az arcápoláshoz. A piperepolcomon a koromnál fogva van egy vitalizáló, Demeter tanúsítású biodinamikus biokozmetikai szérum, melyet fontosabb esemény előtt bevetek, e mellett használok szemkörnyékápolót, nappali krémet nyáron és télen éjszakai arckrémet is. Ezen felül a tusfürdőm, fogkrémem, dezodorom, testápolóm, hajsamponom is a saját fejlesztésű termékem. A benne levő több évtizedes fejlesztő munkám gyümölcseként elért tudást és tapasztalatot teszem közkinccsé.

– Ebben a szakmában is fontos a megújulás?

– A mi szakmánkban a megújulás igénye folyamatos. Szerencsére ez számomra belülről fakadó törekvés is. Tele vagyok ötletekkel, miközben követem a piaci trendeket, az új terméktípusokat és hatóanyagokat illetően is. Fejlesztő munkám során figyelembe veszem a referencia kozmetikusaink javaslatait, a legújabb bőrgyógyászati és kozmetológiai szakirodalmat, a természetes kozmetikumokra vonatkozó szabályok változásait. Túl a szépségápoláson az érzékeny bőrű kisgyermekek, a plasztikai műtéteken átesettek, allergiával küzdők részére is hatékony kozmetikai bőrápoló termékeket sikerült létrehoznunk. Saját inspirációimon túl, kozmetikusok, bőrgyógyászok, plasztikai sebészek felmerült bőrápolási kérései, pozitív visszajelzései támogatnak az utamon.

– Miben változik meg valakinek az arcbőre, ha bio, jó minőségű alapanyagokból készült krémeket használ?

– A szépség kibontakozásának magabiztos útja a miénk. A hölgyek és a kozmetikusok is visszajelzik ezt. Látványosan jelennek meg a szépülés első jelei. Felszabadultan lélegzik, vitálisabb a bőr, a folyamatos támogatás látványosan egészséges bőrképpel hálálja meg. Az érzékeny, igényes vendégek is biztonsággal szépülnek bio termékeinkkel. Nagy öröm, hogy a mindennapi szépségápolásban, higiéniában minden kihívásra van egyedülálló természetes megoldásunk, minden bőrtípusra és minden korosztály számára. E mellett a kozmetikusok kezébe olyan kincset tettünk, mely által minden álmukat megvalósíthatják. Hálás vagyok, hogy amit biológus kandidátusként a tudománytól kaptam, azt sikerült az emberek javára fordítanom: a természet és a szépség elkötelezettjeként.

Forrs: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.