Melyik életkorban a legjobb a hallásunk?

A hallásunk szinte állandóan változik és alkalmazkodik életünk során. De vajon mikor a legélesebb?

A hallásunk már a születésünktől kezdve elkezdhet romlani. Azért ijedtségre semmi ok, mert ha védjük, akkor ez a folyamat nagyon lassú és észrevehetetlen lehet.

Az anyaméh védelmében

A hallásunk magzati korban kezd kifejlődni, aminek köszönhetően már akkor felismerjük édesanyánk hangját, amikor még meg sem születtünk. Az újszülött hallószerve folyadékkal telt, és nem fejlődött ki teljesen, ám arra képes, hogy meghallja az erős zajokat és az őt körülvevő hangokat. Ez biztosítja a kisbaba megfelelő nyelvi fejlődését is.

Foto:123rf.com

A tinikor

Serdülőkorban csaknem tökéletes kifejlett a hallásunk. Ekkor formálódik a zenei ízlésünk és igen erőteljesen a beszédkészségünk is. Ez az az időszak, amikor a hallásunk fejlődése megáll, jóllehet, mi ebből semmit sem érzékelünk. Hacsak nem éri semmilyen káros hatás, erős zajok, akkor a hallásunk tökéletes állapotban marad továbbra is.

A 20-as éveink

Húszas éveink elején mondhatjuk el, hogy ekkor a legélesebb a hallásunk. Ha nem érte káros tényező a hallószervünket, akkor ép hallással még a vízcsap csöpögését is meghalljuk, és semmilyen gondot nem okoz, hogy egy zsúfolt teremben erős háttérzaj mellett is tisztán értsük beszélgetőpartnerünk mondandóját. Mire betöltjük a 25-öt, a hallásunk hanyatló fázisba lép, ám ez észrevehetetlen mértékű – ha kellőképpen vigyázunk rá.

Mikor kezdődnek a gondok a hallásunkkal?

Ez nagyban függ az életmódunktól és a genetikától is. A hallásunk ugyan egyénileg eltérő, általánosságban elmondható, hogy a hallásunk 50 éves korunk után kezd romlani. Ha kiemelkedően jó a hallásunk, és mindig ügyeltünk a védelmére, akkor lehetséges, hogy csak 60 éves korunkban vesszük észre, hogy már nem hallunk olyan élesen, mint korábban. Persze, ha már fiatalon nagy zaj vett körül bennünket, a foglakozásunkból adódóan érték káros hatások a fülünket, vagy imádtuk a nagy hangerőt, akkor a mérhető romlás már a 30-as éveink közepén jelentkezhet, extrém zaj esetén pedig akár tíz évvel korábban, a 20-as éveinkben is.

Szinte lehetetlenség megmondani, hogy kinek mikor kezd el romlani a hallása. Mivel kezdeti szakaszban a romlást magunk nem vesszük észre, érdemes rendszeresen eljárni hallásvizsgálatra.

Tanácsos jó minőségű füldugókkal óvni a hallásunkat nem csak erős hangerejű körülmények között – például fesztiválon, koncerten – hanem a mindennapi tevékenységeink során is, ha éppen barkácsolunk vagy zajos, zsúfolt helyen tartózkodunk. Hallásunk megóvása sok időskori kellemetlenségtől védhet meg bennünket.

Forrás: signia-hearing.com

Forrás: Minden, ami hallás


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.