Le a cellulittal! Így segít nekünk a nyírfák ajándéka

Már az ősi kultúrákban is igazi varázsszerként tisztelték a nyírfát. A vikingek, az indiánok és az ősi sámánok egyaránt úgy vélték, hogy a nyírfa kiűzi a rosszat a testből. Na, hát mi másra is lenne szüksége a szervezetünknek, ilyenkor, a hosszú tél után?

Méregtelenítsünk nyírfával!

A tavasz beköszöntével lekerülnek a nagykabátok és gyakrabban gondolunk arra, hogy nemsokára strandolni fogunk, vagy legalábbis elővehetjük a nyári ruháinkat. Ez pedig együtt jár azzal, hogy a téli feleslegtől is ideje megszabadulni. De olyan is előfordul, hogy igazából nem annyira súlyban lettünk nehezebbek ezekben a hónapokban, hanem érzésekben, és egyszerűen kívül-belül megújulásra van szükségünk.

A gyógyító nyírfák

Van egy fa, amelyet mindig megcsodál, aki látja, hiszen törzse hófehér, és általában az égig ér. Magyarországon is sok helyen, domboldalakon, hegyvidéki területeken honos a nyírfa, amelynek gyógyító tulajdonságait viszont már évezredek óta használja az emberiség. Szokás a bölcsesség és a világmindenség fájának is nevezni a nyírfát. Az ősidőkben például egészen a tetejéig másztak a sámánok, mert abban bíztak, hogy az ég így segít meghozni a várva várt gyógyulást. Ősi hiedelem, hogy a nyírfa kiűzi a rosszat a testből.

Méregtelenítés nyírfával

És ez valójában nem csupán hiedelem, hiszen a nyírfa levele, kérge és nedve is jótékony hatással bír. Vértisztító hatású levelei szabályozzák a veseműködést, tisztítják a mirigyrendszert, a flavonoid tartalom miatt pedig reumára és ízületi betegségekre is nagyon hasznos szer. A nyírfakéreg lázcsillapító hatású, a törzsből csapolt nedv pedig kitűnő méregtelenítője a szervezetnek. Nem véletlen tehát, hogy a Weleda kínálatában is szerepelnek a nyírfa ihlette termékek, hiszen a cég 1920 óta képviseli azt a filozófiát, hogy az emberi test képes a természetes egyensúly helyreállítására, mesterségesen előállított vegyi anyagok használata nélkül is. Így készült el az a termékcsalád, amely egész évben képes gondoskodni a bőr megújításáról és a méregtelenítésről, bár igazából tavasszal jön el ennek az ideje. Segítségével komplett kúrát is tarthatunk. Belülről tisztít és hozzásegíti a szervezetet az egészséges és szép bőr kialakulásához a nyírfalevél kivonatot tartalmazó bio étrend-kiegészítő, amelyből 3 héten keresztül napi kétszer egy evőkanállal ajánlott fogyasztani, vízben, teában vagy gyümölcslében elkeverve. Ennek a készítménynek az alapja, hogy a tisztító hatású, életerős, zsenge nyírfalevelek segítik a test természetes tisztulását, aktivizálják a folyadékháztartást és segítenek a szervezetnek megszabadulni a lerakódott salakanyagoktól.

 

Selymes bőr a nyírfa segítségével

A testünket pedig így ápolja a nyírfa: zuhanyozás közben a nyírfa bőrradírt használjuk, amely különösen kíméletesen távolítja el az elhalt szaruréteget és selymessé varázsolja a bőrt. A természetes Carnauba- és méhviasz gyöngyöcskék finoman stimulálják a bőrt és támogatják annak természetes megújulását, a hidratálásról pedig a barackmagolaj gondoskodik. Hetente 1-2 alkalommal tusolás közben masszírozzuk a nedves bőrbe, utána pedig öblítsük le. Igazi kényeztetést is kapunk a nyírfától a cellulit olaj használatával. Persze a cellulit elkerüléséhez, megelőzéséhez, csökkentéséhez kiegyensúlyozott táplálkozásra és sportra is szükség van, de a rendszeres masszázs is sokat segíthet, hiszen a bőr rugalmasabbá és simábbá válik, érezhetően feszesebb lesz. Ennek az olajnak az innovatív hatásformulájához a kézzel szedett nyírfalevélkivonat mellett a rozmaring és a mediterrán cserje, a ruszkusz segítsége járul még hozzá. Értékes növényi olajok, jojoba-, búzacsíra- és barackmagolajak szállítják ezeket a hatóanyagokat a mélyebb bőrrétegekbe, ahol a hatásukat kifejtik. Ajánlott kúra: négy hétig reggel-este masszírozzuk a bőrbe körkörös mozdulatokkal, utána pedig használjuk naponta.

Higgyünk tehát a régi kor bölcseinek, próbáljuk ki idén tavasszal a nyírfa varázserejét!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.