Kiderült: ez kell a nőknek!

Több, mint ezer hölgyet kérdeztek meg arról, hogyan döntenek megtakarításaikról. A válaszokból egyértelműen az derült ki, hogy a nők nem szeretnek egyedül dönteni befektetési kérdésekben, inkább óvatosak, és fontos számukra a nyugdíj.

penz

Habár az általános közvélemény otthon a nőknek tulajdonítja a pénzügyminiszteri posztot, hiszen leginkább ők kezelik a családi kasszát, ha befektetésről van szó, akkor már más a helyzet. „A K&H befektetői felmérés során több mint ezer hölgyet kérdeztünk meg, és az eredmények alapján a nők szívesebben hallgatják meg mások véleményét, tanácsát mikor a megtakarítási lehetőségek közül választanak. A visszajelzések alapján míg a férfiaknak több mint harmada egyedül dönt megtakarításairól, addig a hölgyeknek csupán megközelítőleg ötöde tesz így. Ennek oka feltehetően abban keresendő, hogy a férfiak aktívabban tájékozódnak a megtakarítási lehetőségeket illetően, gyakrabban olvasnak pénzügyi híreket, látogatnak szakmai rendezvényeket, és jóval intenzívebben böngészik az ilyen témájú internetes oldalakat” – részletezte az eredményeket Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

fontos a nyugdíj

Ha megnézzük, mire gyűjtenek a hölgyek, szintén érdekes dolgot tapasztalunk. Az általános tartalékot követően – amely nemtől függetlenül a legfontosabb megtakarítási cél – a nyugdíjtartalék szerepel a második helyen, míg a gyermekek jövőjének támogatása csupán a harmadik a sorban. Ezzel szemben a férfiaknál a gyermekek útnak indítása a második legfontosabb megtakarítási cél, és csak ezt követően gondolnak a nyugdíjra.

penz

milyen megtakarításokhoz vonzódnak a nők?

Ahogy a vezetésben, úgy a megtakarításoknál is általánosságban óvatosabbak a hölgyek: míg az erősebbik nem képviselői közül csupán minden tizedik, addig a nőknél minden ötödik utasítja el, hogy a betéteknél kockázatosabb megtakarítást válasszon. A többség kizárólag forint megtakarítással rendelkezik, ha azonban devizáról van szó, egyértelműen euróban gondolkodnak a hölgyek. Az alacsony kamatkörnyezet hatására azonban a nők is keresik a magasabb hozamlehetőségeket, amit jól tükröz, hogy a férfiakkal közel megegyező arányban rendelkeznek abszolút hozamú alappal (30, illetve 24%).

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index